Légicsapás érte Bejrút belvárosát, sok a halott

Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg hétfőn légicsapást mért a libanoni főváros, Bejrút központjára. Egy palesztin fegyveres csoport közölte, hogy négy vezetőjük meghalt a támadás során.
Vágólapra másolva!

Bár az izraeli hadsereg az elmúlt napokban többször is támadta Bejrút déli külvárosait, ez az első alkalom, hogy a belvárost is célba vette.

A támadások során legalább négy ember meghalt egy izraeli dróncsapásban, amely a Dzsama Iszlamija szélsőséges szervezet egyik lakását vette célba Bejrút belvárosában

 - írja a The Guardian.

 Ez a szunnita iszlamista csoport szövetségese a Hezbollahnak, amely a Gázai övezetet irányító Hamászt támogatja.

A terrorszervezetként nyilvántartott Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) bejelentette, hogy három tagja meghalt az izraeli légicsapásban.

Az izraeli hadsereg hetedik napja támadjaa Hezbollah Libanont, ahol a múlt hét végén megölték a szervezet vezetőjét, Haszan Naszrallahot. Az izraeli hadsereg csapásokat mért a szélsőséges csoport más erődítményeire is.

Az izraeli támadásokban vasárnap legalább 105 ember halt meg

 - jelentette a libanoni egészségügyi minisztérium.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!