Vágólapra másolva!
Tragikus hírről számolt be a magyar válogatott focistát, Callum Styles-t is foglalkoztató, az angol másodosztályban (Championship) szereplő West Bromwich Albion: 57 éves korában meghalt a csapat törzsszurkolója, Mark Townsend, aki a meccs közben lett rosszul és nem tudták már megmenteni az életét.

A birminghami csapat bérletes drukkere, az 57 éves Mark Townsend szombaton hunyt el, miután a csapat Sheffield Wednesday elleni idegenbeli meccsén rosszul lett.

WBA, szurkoló, Mark Townsend
Gyászol a WBA, meghalt Mark Townsend
Fotó: WBA

Meghalt a WBA szurkolója, Mark Townsend

Több száz vendég szurkoló jelezte azonnal, hogy 

nagy a baj, és kérte a rendezők segítségét. Hiába kapott azonban gyors orvosi segítséget - a meccset nem szakították félbe az eset miatt - , az életét már nem tudták megmenteni.

A WBA a honlapján arról számolt be, hogy a klub játékosai fekete karszalagban lépnek majd pályára a Middlesbrough elleni keddi (20.00) bajnokin, és a klub arra kéri a drukkereket, hogy az 57. percben álljanak fel és tapsoljanak Mark Townsend tiszteletére.

Hozzátették, ebben a tragikus pillanatban a WBA minden dolgozója együttérez Mark Townsend családjával.  


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!