Nyakörvvel kínozta 5 éves kislányát egy házaspár

Vágólapra másolva!
Éveken keresztül kínozta kislányát egy házaspár, egészen addig, amíg a gyerek majdnem belehalt a sérüléseibe. Emiatt kórházba került, ami szerencséjére véget vetett a szörnyűségeknek, ugyanis a lány elmondta a rendőröknek, hogy szülei otthon mit tesznek vele.
Vágólapra másolva!

Mikor egy 5 éves kislány 2021 novemberében bekerült a portlandi Randall Gyerekkórházba, az ott dolgozónővérek hívták a rendőrséget, ugyanis a kislánynak 33 különböző sérülés volt a testén. Köztük számos nyílt seb, medencetörés és agyvérzés jelei is láthatóak voltak. A kezei és lábai teljesen meg voltak dagadva, a bokája pedig szilánkosra volt törve. 

Amikor a rendőrök a kórházba értek, a kislány beléjük kapaszkodott, és könyörgött, hogy ne adják vissza a szüleinek. A lány elmondta a rendőröknek, hogy szülei, Javon Markquez Ingram és Larissa Danielle Duncan a mostohaanyja, három éve brutálisan kínozzák őt. 

A kislány két évesen került a szülőkhöz, mivel a biológiai anyja nem tudott róla gondoskodni amfetamin-függősége miatt.

Ezért felügyeleti jogát Larissa Danielle Duncan kapta meg. 

A mostohaanya a kórházi eset után, azt mondta a hatóságoknak, hogy a lány saját magának okozta a sebeket, de a Multnomah megyei tisztviselő-helyettes, Rachna Hajari elmondta a nyomozóknak, hogy a szülők folyamatosan kínozták a lányt. 

Az egész testén maradandó és szembetűnő hegek vannak, beleértve az arcát is. Az öklendezés miatt a szája teljesen kirepedt."

- mondta Hajari.

Ezután a rendőrök elmenetek a család házához, ahol házkutatást tartottak. A vizsgálatok során rengeteg gyors kötöző, ragasztószalag, és még egy kutyáknak való sokkoló nyakörv is előkerült. Kiderült, a nyakörvet a kislányon használták. A nyomozók  

a mostohaanya mobilján közel 30 olyan videót találtak, amiken a lány ellen elkövetett kínzások láthatóak. 

image

A portlandi rendőrség nyomozója, Todd Christensen elmondta, hogy az egyik videóban a kislány zavarodott állapotban volt látható, miközben kénytelen volt köröket futni a romos otthonában, úgy, hogy szándékosan neki kellett ütköznie a szobában lévő bútoroknak. Eközben az apja folyamatosan azt parancsolta neki, hogy folytassa a rohangálást.

A szülők legtöbbször gyors kötözővel összekötötték a gyerek kezeit és lábait, majd ráadták az elektromos nyakörvet, amivel hosszú ideig sokkolták. 

Ezután a fürdőszobába vagy a fészerbe vitték, ahol egy etetőszékben kellett ülnie. 

A kislány súlyosan alultáplált volt, mikor a rendőrök megtalálták, mivel a szülei szinte sosem adtak neki enni, és övvel verték, miközben a mosdóban volt. 

Amikor a lány apját idegesítette a gyerek sírása, akkor a padlás ajtóhoz vitte, és zoknit tömött a szájába. 

A szülőket a kislány kórházba kerülése után tartóztatták le. A mostohaanya a bíróságon beismerte, hogy bántalmazta a gyerekét, ezért testi sértés és kiskorú bántalmazása miatt 15 év börtönbüntetésre ítélték. 

Az apa ügyvédje, William Walsh azt állította, hogy Ducan agressziójában szerepet játszott az is, hogy a férfi gyógyszerfüggő és alkoholista. Azonban még így sem sikerült Ducannak elkerülnie a több éves börtönbüntetést, ugyanis a férfi is 15 évig lesz a rácsok mögött. - írja a DailyMail.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!