Putyin a háború legvéresebb csapását hajtotta végre, hatalmas a pusztítás

Vágólapra másolva!
Zelenszkij elismerte, hogy az ukrán fegyveres erők kiképzőközpontjára mért orosz csapás jelentős veszteségeket okozott Ukrajnának, legalább 40 katona meghalt. Az ukrán elnök a közösségi oldalán közzétett videóüzenetében elmondta, hogy a kommunikációs intézet egyik épületét is rakétatámadás érte.
Vágólapra másolva!

Poltava mintegy 140 km-re van az orosz határtól és az oroszok éppen akkor mértek csapást a városra, amikor kiképzést tartottak az ukránok. 

Megkaptam az előzetes jelentéseket a Poltavát ért orosz csapásról. A rendelkezésre álló információk szerint két ballisztikus rakéta csapódott be 

- mondta Volodimir Zelenszkij. Az ukrán államfő hozzátette, hogy a csapásban 41 katona meghalt, további 180 katona megsebesült. Igor Moszijcsuk már arról számolt be, hogy több mint 600 katona sérült meg a Poltavában lévő kiképzőközpontot ért rakétacsapásban, és több tucat katona meghalt. A volt parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy az ukrán katonai vezetést kell felelősségre vonni az incidensért. Megjegyezte, hogy a parancsnokoknak 

nem lett volna szabad megengedniük, hogy ilyen nagy létszámú személyzetet csoportosítsanak egy helyre. 

A két ballisztikus rakéta közül az egyik megrongálta a kiképző és adminisztratív épületet, míg egy másik a kantint rombolta le - írja a lental.ru.

Az orosz-ukrán háborús élő közvetítésünk ide kattintva érhető el.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!