Kórházba került a szexuális erőszakért elítélt Harvey Weinstein, sürgősen műteni kell

Vágólapra másolva!
A kegyvesztett filmproducer, Harvey Weinstein kórházba került New Yorkban, ahol sürgősségi szívműtétet hajtanak végre rajta - közölte ügyvédje a BBC News-al.
Vágólapra másolva!

Hollywood egykori legbefolyásosabb filmproducerét még 2020-ban ítélte 23 év börtönbüntetésre egy manhattani bíróság, miután bűnösnek találták nemi erőszak és szexuális támadás vádjában. A befolyásos producer 2017-ben kitört szexuális zaklatási botránya és azt követő bukása indította el a MeToo mozgalmat, amelynek során nyilvánosságra került a szórakoztatóiparban, az üzleti életben, a médiában, a politikai életben vagy más területen befolyásos több száz ember ügye, akik szexuális zaklatást követtek el. A 72 éves Harvey Weinsteinnek a héten kell megjelennie a bíróság előtt.

A kegyvesztett filmproducer egy New York-i kórházban van, mivel sürgősségi szívműtétre szorul

 - közölte ügyvédje a BBC-vel. Egyészségügyi szempontból egy roncs a börtönbüntetését töltő Harvey Weinstein – legalábbis ezt állítja az ügyvédje, Arthur Aidala. Az ügyvéd elmondta, hogy Weinsteint hétfő reggel szállították a Rikers Island-i börtönből a Bellevue kórházba. További részletekkel nem szolgált. Ügyvédei elmondták, hogy a filmmogul többféle egészségügyi problémával küzd, és mellkasi fájdalmai voltak. 

Ahogy az Origo áprilisban megírta, Harvey Weinsteint átszállították egy New York-i börtönbe, onnan azonban egyből egy kórházba került. Film is készült a Harvey Weinstein hollywoodi filmproducer körül kirobbant botrányról. Carey Mulligan tárja fel Harvey Weinstein szexbotrányát - Azt mondta címmel.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!