Hetekig keresték a szökött pingvint Japánban, aki egy tájfunt is túlélt - fotó

Vágólapra másolva!
Két hét után találtak rá gondozói egy fogságban nevelkedett, nőstény pápaszemes pingvinre, amely egy tengerparton tartott rendezvényről szökött meg a japán Aicsi prefektúrában.
Vágólapra másolva!

A gondozói azért aggódtak, mert a hatéves állat korábban soha nem úszott nyílt vízben, és nem kellett élelmet keresnie magának. A pingvin egy hálóval körülvett sekély vízből tűnt el, ahová azért eresztették, hogy a perzselő hőség miatt hűsölhessen. A Himaka-szigeten tartott rendezvény környékét azonnal átkutatták, de közben a Japánt elérő tájfun miatt le kellett fújni a keresést. A pingvin mintegy 40 kilométernyi utat tehetett meg az óceánban, és végül egy bejelentés nyomán vasárnap, a rendezvény helyszínétől 30 kilométerre sikerült befogni. 

Amikor megközelítették, a nevére (Pen-csan) hallgatva odaúszott a gondozóihoz.

A Pen-csan nevű pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus). Fotó: Ryosuke IMAI / Courtesy of Ryosuke Imai / AFP)

Gondozói szerint csoda, hogy életben maradt, de feltehetően sikerült halat és rákot fognia, és kicsit lefogyott ugyan, de - mint mondták - remekül van. A pápaszemes pingvinek Dél-Afrika és Namíbia partjain élnek, hallal táplálkoznak, és a kifejlett példányok mintegy 70 centiméter magasak. 

Korábban arról is beszámoltunk, hogy szexmániás delfin zaklatja a turistákat Japánban - videó. Magyarországon több állatkertben is találkozhatunk pápaszemes pingvinnel, például a Győri Állatkertben és a Szegedi Vadasparkban is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!