Az ukrán lakosság belefáradt a háborúba - ezt bizonyítja egy friss közvéleménykutatás

Vágólapra másolva!
A kijevi kormányzat, mivel nem bízik az ukrajnai közvélemény-kutatások eltérő eredményeiben, úgy döntött, hogy saját, zárt szociológiai kutatást végez a lakosság háborúval kapcsolatos fáradtságának mértékéről — számolt be az eadaily.com. A felmérés eredményei Kijev számára aggasztó tendenciát mutatnak.
Vágólapra másolva!

A felmérés szerint a megkérdezettek közel 90 százaléka belefáradt a konfliktusba, és 

11 százalékuk kész lenne bármilyen áron békét kötni, beleértve azt is, hogy átadják a Krímet és négy régiót Oroszországnak. 

További 38 százalék akkor is támogatná a békét, ha a jelenlegi demarkációs vonal mentén lévő területek feladásra kerülnének - számolt be róla az EADaily.

A válaszadók 41 százaléka hajlandó lenne a békét elfogadni, ha a Donbászt és a Krímet feladnák, 

valamint Ukrajna föderális státuszba kerülne, amelyben minden régió saját jogrendszert, történelmet, vallást, nyelvet és ideológiát alakítana ki.

A megkérdezettek maradék 10 százaléka vagy a háború folytatását támogatja a győzelem eléréséig, vagy nem biztos az álláspontjában. Aggodalomra nem csak a felmérés eredményei adnak okot, hanem az is, hogy az ukrán társadalom hangulata folyamatosan változik - írja a Ripost.

Russian airstrikes in Kharkiv
Lakóház ég légicsapás után.
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!