A fél világ vezetői Oroszországba látogatnak

Több mint két tucat ország vezetőit várja a BRICS-csúcsra Vlagyimir Putyin orosz elnök
Több mint két tucat ország vezetőit várja a BRICS-csúcsra Vlagyimir Putyin orosz elnök
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Több mint két tucat ország vezetője mellett az ENSZ főtitkárát is fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnök a héten Kazanyban megrendezésre kerülő BRICS-csúcstalálkozón.
Vágólapra másolva!

Az ukrajnai invázió óta a legnagyobb szabású csúcstalálkozóra kerül sor a héten Oroszországban. Vlagyimir Putyin orosz államfő soros elnökként az idei BRICS-csúcstalálkozóra több mint két tucat ország vezetőit várja, akik a világ népességének közel felét képviselik.

A találkozón, amelynek Oroszország egyik legrégebbi városa, Kazany ad otthont, várhatóan részt vesz többek között Hszi Csin-ping kínai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök is. 

Nem mehet azonban Oroszországba Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök, akinek egy esés miatt kisebb agyvérzés miatt kellett az utolsó pillanatban lemondania az utat – írja a Reuters hírügynökség.

Az idei BRICS-csúcs napirendjén, amely az első lesz a szervezet kibővítése óta, olyan kérdések szerepelnek, mint például az új tagok integrálása, egy alternatív fizetési rendszer létrehozásának lehetősége, illetve a részt vevő államok közötti gazdasági és tudományos kapcsolatok erősítése – sorolja a CGTN kínai hírcsatorna. 

Kiemelt figyelmet kap majd az energiaellátás és az infrastruktúra kérdése.

A találkozón részt vesz Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára is – szúrta ki a The Telegraph brit napilap. Guterres látogatása óriási diplomáciai siker Putyin számára, azonban nem mindenki örül neki. Az Unian ukrán hírügynökség egyenesen felháborítónak nevezte Guterres látogatását. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!