Szakadékba zuhant egy busz Pakisztánban, rengeteg a halott

Vágólapra másolva!
Egy esküvői vendégeket szállító busz szakadékba zuhant csütörtökön Pakisztánban, és legalább hét ember meghalt - közölték a hatóságok és a mentők.
Vágólapra másolva!

Beludzsisztán tartomány fővárosa, Kvetta közelében történt baleset oka nem volt azonnal ismert. A vizsgálat folyamatban van. 

A rendőrök szerint 

néhány holttest olyan súlyosan megégett, hogy az azonosításhoz DNS-elemzésre lesz szükség. 

Wasim Baig, az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint  17 sérültet egy helyi kórházba szállították- írja a The Sun.

A sérültek egy része állítólag kritikus állapotban van.

Fahad Ahmed vezető rendőrtiszt az AFP-nek elmondta, hogy bár a nyomozás folyamatban van, jelenleg úgy vélik, hogy „a busz vezetője elbóbiskolt”, de az is lehet, hogy a baleset gyorshajtás miatt következett be”.

A baleset idején 51 ember volt a fedélzeten.

A közúti balesetek gyakoriak Pakisztánban, ahol az autópályák és utak rosszul karbantartottak, és a közlekedési törvényeket széles körben figyelmen kívül hagyják - írja a Daily Mail.

Legutóbb júniusban volt halálos buszbaleset Pakisztánban, áprilisban pedig egy zarándokokat szállító busz zuhant szakadékba Beludzsisztánban. 17-en meghaltak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!