"Vannak szülők, akik gyermekeik koporsójánál állnak" - élő adásban szembesítették Olaf Scholzot a migránsbűnözés valóságával

Olaf Scholz német kancellár
Olaf Scholz német kancellár
Fotó: Anadolu via AFP
Vágólapra másolva!
Egy kislányát gyászoló édesapa lehetőséget kapott arra, hogy élő adásban nyissa fel Olaf Scholz német kancellár szemét a migránsbűnözéssel kapcsolatban. Azt mondta, vannak szülők, akik gyermekeik koporsójánál állnak, és életükben utoljára simogatják meg gyermekük jéghideg kezét, amit a politikusok el sem tudnak képzelni. Olaf Scholz nem tudott érdemben válaszolni a férfi kijelentéseire, egy alkalommal pedig hazudott is a kancellár.
Vágólapra másolva!

Drámai jelenetek játszódtak le egy németországi televíziós műsorban. Egy illegális migráns által meggyilkolt 17 éves lány édesapjának ritka alkalma nyílt arra, hogy közvetlenül szembesítse Olaf Scholz német kancellárt a valósággal. Az apa, Michael Kyrath az RTL csatorna Direkt Spezial című műsorában tett kísérletet arra, hogy felnyissa a szociáldemokrata kancellár szemét.

Scholz úr, Németországban naponta 24-32 késes támadás történik. Ezek közül sok halálos kimenetelű, és minden egyes nap, amikor erről tovább vitatkozunk, emberek, sőt gyerekek halnak meg. Vannak szülők, akik gyermekeik koporsójánál állnak, és életükben utoljára simogatják meg gyermekük jéghideg kezét. Önök ezt el sem tudják képzelni

– fakadt ki a gyászoló édesapa a műsorban.

Kyrath lányát, Ann-Marie Kyrathot 2023 januárjában gyilkolta meg egy ismert, súlyos bűncselekményekért elítélt palesztin migráns. A férfi összesen 38-szor szúrta meg Ann-Marie-t és barátját, nyolc másik embert pedig megsebesített egy Hamburgba tartó regionális vonaton. A migránst életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ez azonban semmit sem enyhít az áldozat családjának fájdalmán.

Itt emberekről van szó, akiknek családjaik vannak. A mi esetünkben ezeket az embereket Ann-Marie-nak és Dannynek hívták. A másik aspektusa az egésznek persze az, hogy évek óta vitatkozunk erről. Évek óta hallom, hogy beszélnünk kell róla, de beszélgetéssel nem jutunk előbbre. Itt az ideje, hogy lassan elkezdjünk cselekedni”

– mondta Ann-Marie édesapja Olaf Scholzhoz fordulva.

Nem arról kellene beszélnünk, hogy kitoloncoljuk az embereket. Miért engedik be őket egyáltalán az országba?”

– tette fel a kérdést. Az interjú során Kyrath azzal is szembesítette Scholzot, hogy kormánya finanszírozza azt a kilenc nyelven elérhető honlapot, amelyen a menedékkérők információkat találhatnak a kitoloncolás elkerülése érdekében.

A kancellár erre azt válaszolta, hogy tudomása szerint már leállították egy a programot a kormányzatnál.  Valójában az oldal még mindig működik, és a szervezet még mindig kap támogatást a szövetségi kormánytól, erről a svájci sajtó már korábban beszámolt

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!