A holokauszt áldozataira emlékezett Auschwitzban a magyar köztársasági elnök

Vágólapra másolva!
A holokauszt áldozataira emlékezett Auschwitzban Sulyok Tamás köztársasági elnök, aki a náci német haláltábor helyén létesített emlékmúzeumban tett látogatást szombaton.
Vágólapra másolva!

A köztársasági elnök koszorút helyezett el az úgynevezett halálfal előtt, amelynél több ezer embert lőttek agyon. Mécsest gyújtott a holokauszt magyar áldozataira emlékezve az I-es táborban, majd a magyar nyelvű emléktáblánál a II-es táborban, Auschwitz-Birkenauban. A köztársasági elnök az auschwitzi emlékkönyvbe bejegyezte: 

eljöttem, mert egyszer el kell jönnie ide minden magyarnak, hogy lássa, mire képes az emberi gonoszság. Az itt elpusztított életeket nem lehet feledni, és nem lehet pótolni. Nagy részük honfitársam volt, hozzánk tartozó. Bejárva a barakkokat érzem, nem elég a fájdalom vagy a szomorúság. Határozott elkötelezettségre van szükség a jó mellett és a gonosz ellen. Senkit sem engedhetünk többé elvenni tőlünk.

Sulyok Tamás köztársasági elnök látogatást tesz az egykori auschwitz-birkenaui náci német koncentrációs tábor helyén létesített emlékmúzeumban a lengyelországi Oswiecimben 2024. október 12-én.  Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az auschwitzi múzeumot 1947-ben alapították a volt foglyok kezdeményezésére. A náci Németország eredetileg lengyel foglyok számára létesítette 1940-ben az Auschwitz I. koncentrációs tábort az általa megszállt lengyel területen, a birkenaui lágert két évvel később építették meg a közelében. Az auschwitzi emlékmúzeum szerint 

a táborkomplexumban fogva tartottak száma az 1,3 milliót is elérte, a haláltáborban meggyilkolt emberek száma legkevesebb 1,1 millió volt.

Sulyok Tamás köztársasági elnök (k) az emlékezés koszorúját helyezi el az úgynevezett halálfal előtt az egykori auschwitz-birkenaui náci német koncentrációs tábor helyén létesített emlékmúzeumban tett látogatásán a lengyelországi Oswiecimben 2024. október 12-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Auschwitzba 1944. május 15-től július 8-ig csaknem 440 ezer magyarországi zsidót deportáltak, ez lett megsemmisítésük fő színhelye. Az auschwitzi múzeum adatai szerint 325-330 ezer embert érkezésük után azonnal gázkamrában pusztítottak el, mintegy 25 ezer embert később gyilkoltak meg.

Néhány napja arról írtunk, hogy 100 éves korában meghalt Engelman Lívia magyar holokauszttúlélő. A nőről a brit uralkodó is megemlékezett. 

A harc közben tanúsított bátorságért járó legmagasabb elismeréssel, a Medal of Honor becsületrenddel tüntet ki George Bush volt amerikai elnök 2005-ben egy magyar holokauszttúlélőt, aki az amerikai hadsereg katonájaként a koreai háborúban 24 órán át egyedül védett egy dombot a több hullámban támadó ellenséggel szemben, hogy biztosítsa századának visszavonulási útvonalát.

Arról is írtunk, hogy világviszonylatban több százezerre, ezen belül Magyarországon 20-21 ezerre tehető azon holokauszt-túlélők és örökösök száma, akik jogosultak lehetnek kártérítésre a svájci bankok 1,25 milliárd USA-dollár összegű rendezési alapjából.

Tíz éve halt meg az a holokauszttúlélő zongorista nő, aki gyakran játszott a koncentrációs táborban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!