Nagy a baj: Izrael megtámadta Iránt

Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Iráni célpontokat támadott az izraeli légierő szombat hajnalban.
Vágólapra másolva!

A légitámadás több órán át, több hullámban tartott, a gépek katonai célpontokat, elsősorban rakéta- és légvédelmi rendszereket bombáztak - közölte az izraeli média. A vadászgépek Izraelt fenyegető rakétákat gyártó üzemekre, iráni légvédelmi létesítményekre mértek csapást, amelyek korlátozhatnák a légierő cselekvési szabadságát, valamint föld-föld ballisztikus rakéták indító állomásait támadták. 

Egy katonai forrás szerint mintegy húsz iráni célpontra mért csapást Izrael. 

A hadműveletben több tucat izraeli vadász-, hírszerző, és légi-üzemanyagtöltő repülőgép vett részt Irán területén, több helyszínen. A harci gépek biztonságban visszatértek - közölte az izraeli média. Az okozott károk felmérése tart, de az IDF már most szélesebb cselekvési szabadsággal rendelkezik - jelentették izraeli katonai források. Közölték: bebizonyították, hogy a zsidó állam bárhol támadhat a Közel-Keleten. 

Az iráni hadsereg szerint az izraeli csapások három tartományban lévő támaszpontokat céloztak meg

- írta az AlJazeera.

Az iráni hadsereg megerősítette, hogy az országot ért izraeli csapások Ilam, Khuzestan és Teherán tartományokban lévő katonai támaszpontokat céloztak, és „mérsékelt károkat” okoztak. 

Az iráni fegyveres erők közleményét az állami televízióban olvasták fel, amely nem mutatott képeket a támadások helyszíneiről. Az iráni hadsereg állítása szerint a légvédelme korlátozta az izraeli csapások által okozott károkat.

Néhány órával később az izraeli hadsereg bejelentette, hogy befejeződtek az iráni katonai célpontok elleni csapások. Amerikai tisztségviselők szerint a csapások előtt Izrael értesítette a Fehér Házat - írta DW.com.

Az Irán elleni akció befejeződött

- közölte Izrael legfőbb katonai szóvivője. 

Befejeztük az Irán Izrael elleni támadásaira adott izraeli válaszlépéseket. Célzott és pontos csapásokat hajtottunk végre iráni katonai célpontok ellen - meghiúsítva ezzel az Izrael Államot fenyegető közvetlen veszélyeket. Megvan mind a képességünk, mind az elszántságunk arra, hogy határozottan cselekedjünk, és készen állunk Izrael védelmére 

- mondta Daniel Hagari, az IDF szóvivője egy videóbeszédben, hozzátéve: 

Ha az iráni rezsim elköveti azt a hibát, hogy újabb eszkalációba kezd, kötelesek leszünk válaszolni rá.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!