Halálos vírus jelent meg Németországban

Vágólapra másolva!
Németországban mutatták ki az új majomhimlő vírusváltozat első fertőzéses esetét - jelentette be kedden a Robert Koch Közegészségügyi Intézet (RKI). Az Intézet közlése szerint a majomhimlő nem okoz tömeges fertőzést.
Vágólapra másolva!

A Robert Koch Intézet (RKI) közleményében azt írta, hogy október 18-án észlelték az új, külföldön szerzett variáns által okozott fertőzést. Az RKI kiemelte, a lakosság egészségére nem jelent kockázatot az új variáns, megjegyezve, hogy az átvitelhez szoros fizikai kontaktusra volt szükség.

Mindamellett 

szorosan figyelemmel kísérik a helyzetet, és szükség esetén kiigazítják az értékelését 

- írta a Reuters.

Ahogy az Origo is több cikkben beszámolt róla, a WHO augusztusban két éven belül másodszor nyilvánította globális közegészségügyi vészhelyzetnek a majomhimlőt, miután a Kongói Demokratikus Köztársaságban kitört a vírusfertőzés, amely átterjedt a szomszédos országokra.

Az afrikai kontinensen kívüli terjedés első jele augusztus 15-én érkezett, amikor a globális egészségügyi tisztviselők megerősítették a majomhimlő vírus új törzsével való fertőzést Svédországban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!