Emberre támadt egy medve Erdélyben

medve támadott meg egy férfit Erdélyben 2024. október 20-án
Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert
Vágólapra másolva!
A férfi a fején és végtagjain sérült meg Beszterce-Naszód megyében vasárnap - közölte a helyi katasztrófavédelem (ISU) információi alapján a News.ro.
Vágólapra másolva!

Az ISU közlése szerint a támadás Monorfalva (Monor) legelőjén történt. Az első információk szerint a férfi eszméleténél van és együttműködő, hozzátartozói segítségével szállítják addig a pontig, ahol a helyszínre kiérkező rohammentősök (SMURD) átvehetik. Az ISU arra is figyelmeztetett, hogy az elmúlt időszakban a Beszterce melletti erdőben is medvét láttak, óvatosságra intve a város lakóit, akik rendszeresen kijárnak oda kocogni, sétálni, biciklizni.

Az észak-erdélyi megyében az elmúlt időszakban több olyan medvetámadás is történt, amelynél ember volt az áldozat.

Romániában is gyakori. Szeptemberben Brassó és Máramaros megyében, előtte a Hargita megyei Csatószegen kétszer is emberre támadt egy nagyvad, míg végül sikerült kilőni. Július elején egy 19 éves lány halt meg, miután a Bucsecs-hegységben, egy közkedvelt túraösvényen rátámadt egy medve. Ugyanakkor máshol is gyakoriak a medvetámadások. Szlovákiában október elején kellett rendkívüli helyzetet elrendelni a nagyvad miatt. Oroszországban két emberrel és 35 kutyával végzett egy medve októberben. Az Egyesült Államokban pedig egy grizzly támadt rá két vadászra szeptemberben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!