Orbán sikeres vezető, Magyarország súlyponti tényezővé vált – videó

Miniszterelnöki interjú a Kossuth rádióban, Orbán Viktor miniszterelnök, OrbánViktor
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
A miniszterelnök felrakta Magyarországot a világpolitika térképére – véli Sohrab Ahmari, a New York Post véleményrovatának korábbi szerkesztője, a Compact Magazine alapítója, aki a Mandinernek nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője Sohrab Ahmarival, a New York Post véleményrovatának korábbi szerkesztőjével, a Compact Magazine alapítójával beszélgetett. Ahmari Donald Trump alelnökjelöltjének, J. D. Vance-nek a szűk tanácsadói köréhez tartozik a Politico szerint.

A szerkesztő arra a kérdésre, miként látja az amerikai elnökválasztás esélyeit, azt válaszolta, hogy Amerikában a választásokon mindig van egy „októberi meglepetés”, a vége felé. „Ilyenkor jelenhetnek meg az egyik vagy a másik oldal számára kedvezőtlen hírek. S még nem tudjuk, hogy mi lesz az idei októberi meglepetés. Harris alelnök számára az októberi meglepetést talán a közel-keleti káosz fokozódása jelentette” – hangzott el. 

Megjegyezte, mintegy másfél, két hónappal ezelőtt azt gondolta, Trump veszíteni fog. „De most másként fest a dolog.

Elég optimista vagyok Trump és Vance tekintetében”

 – tekintett előre Ahmari.

Orbán Viktor a konzervativizmus új irányát jelölte ki

Szalai Zoltán felidézte, hogy a Trump-Harris vitán a republikánusok jelöltje pozitív példaként említette a magyar miniszterelnököt. Mi a szerepe Magyarországnak? Hogy látja Orbán Viktort és a magyar konzervativizmust a Trump-Vance csapat és az amerikai konzervatívok?

Sohrab Ahmari úgy véli, 

"Orbán Viktor felrakta Magyarországot a mai világ politikai térképére".

Megjegyezte, „természetesen Magyarország történelmileg is fontos ország”, szerinte az, hogy az elnökjelölti vitában is említésre került a magyar kormányfő, mutatja, Orbán mennyire világosan fogalmazta meg elképzeléseit. „Akár egyetértünk vele, akár nem, ő a konzervativizmusnak egy új, többek között a szuverenitás, a nemzetállam mellett elkötelezett irányát jelölte ki.”

„Akár tetszik, akár nem, 

ő egy sikeres politikus, vezető és egyben önálló gondolkodó, aminek köszönhetően Magyarország súlyponti tényezővé vált” 

– hangsúlyozta a Compact Magazine alapítója.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!