Szomszédja mentette meg a fuldokló, mozgássérült gyereket

Vágólapra másolva!
Egy ritka genetikai betegséggel küzdő illinoisi gyereket a szomszédja mentette meg a fulladástól. A fiú édesanyja, Stephanie George, pánikba esett, amikor gyereke fulladozni kezdett egy csirkétől, miközben szondával táplálták. A fiú Cornelia de Lange-szindrómában szenved, ami egyebek mellett a növekedés hiányát és táplálkozási nehézségeket okoz.
Vágólapra másolva!

A rémült anya azt nyilatkozta egy lapnak, hogy fia hányni kezdett, és elkékült. A nő ekkor átrohant az utca túloldalára, hogy szomszédjától, Gary Hutchinsontól kérjen segítséget. A férfi a térdére helyezi fiút, majd megveregette a hátát - írja a Daily Mail.

Az édesanya első gondolata az volt, hogy hívja a 911-et, de attól tartott, nem tudnak időben segíteni.

 Hutchinson elmondta, hogy három-négy alkalommal vett részt újraélesztési tréningen, de soha nem kellett életmentő intézkedést végrehajtania. 

Természetesen babákon is gyakoroltunk, pontosan úgy csináltam, ahogyan tanították.

 "Azt mondták az iskolában, ha szükségem lesz rá, tudni fogom" - magyarázta a hős szomszéd. Az anya azt mondta, hogy Hutchinson még bocsánatot is kért a gyerektől. "Megijesztettelek? Jól vagy?" - kérdezte a fiút, miután már elmúlt a veszély. A mentés úgy történt egyébként, hogy a gyereket arccal lefelé az anyja ölébe tette. Ezután megveregette a hátát, mígnem a csirke elmozdult. Azt mondta, egy és nyolc év közötti gyermekek számára a Heimlich-manőver hasznosabb lehet.

A legtöbben a jól bevált kezeléseket alkalmazzuk otthoni sérülésekkor: égések, valamint bokaficam esetén hideg vizes borogatást, magas lázkor hűsítő fürdőt, orrvérzésnél a fej hátradöntését. De vajon helyesen cselekszünk-e ezekben az esetekben? Nem tévesek-e ezek a mítoszok, nem okozunk-e nagyobb kárt, ha ilyen módszerekkel próbálunk segíteni?

Amint arról korábban írtunk, életmentő akció lett a családi kirándulásból a gyulai Nagy Béla tűzoltó számára, aki kihúzott egy biciklist az élővíz-csatornából. A mentést a gyerekek is végignézték, felesége pedig a mentőket hívta, amíg a tűzoltó ellátta a bajba jutott embert. Életet mentett egy egyetemista is Budapesten, elmesélte, hogy mi történt - videó. A kígyóméreg rendkívül veszélyes, ám mégis csodálatos tulajdonságokkal bíró vegyület, a tudományt már régóta foglalkoztatja, miként állíthatná az emberiség szolgálatába. Egy kutatócsoport most olyan anyagot fejlesztett belőle, ami képes elállítani a vérzést, így sürgős helyzetekben életmentő lehet. Egy négyéves kisfiú életét sikerült megmenteni a bükkszéki strandon.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!