Hihetetlen ok miatt égett le egy német tűzoltóállomás

Vágólapra másolva!
Alig egy éve adtak át a németországi Stadtallendorf városában egy nagyon modern tűzoltóállomást, ami azonban szerda hajnalban leégett. A helyieket felháborítja, hogy az épületben nem volt tűzjelző.
Vágólapra másolva!

A nyugat-németországi városban nagyjából egy évvel ezelőtt adtak át az új tűzoltóállomást. Akkor, a megnyitó után, modernnek és innovatívnak tartották, és több tízmillió euróba került. 

Az épület azonban szerda hajnalban porig égett. 

Az eddigi információk szerint egy autó gyulladt ki, arról terjedtek át a lángok az épületre. 10 méteres lángok csaptak fel az épülettetejéről, amit 170 tűzoltó próbált meg megfékezni. A tűzet végül sikerült eloltani és nem sérült meg senki. A tűzoltók azonban hitetlenkedve oltották a tüzet. 

Ez egy rémálom egy tűzoltónak. Senki sem akarja a saját állomását oltani

– mondta az egyik tűzoltó. 

A helyiek nagyon felháborodtak az eset után, mivel kiderült, hogy az épületben nem volt tűzjelző, ugyanis ezt nem törvényi előírás. 

Az eszközzel elkerülhető lett volna, hogy a tűz ekkora pusztítást végezzen. A becsült kár 20-24 millió euró. 

Az egyelőre nem lehet tudni, hogy mitől gyulladhatott ki az autó, az első jelentések szerint egy akkumulátortöltő melegedhetett túl benne – írja a The Guardian

Ahogyan azt korábban megírtuk, október 16-án a tűzoltókat a VII. kerületi Rottenbiller utcába riasztották. Kábel, szigetelés és egy szivattyú égett a harmadik emeleti kazánházban, mintegy két négyzetméteren.  A fővárosi hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet, átvizsgálták az épületet, és egy embert kikísértek onnan. 

Amint arról az Origo is beszámolt, füstmérgezésben meghalt egy idős házaspár Tizsaderzsiben. Kora délután riasztották a katasztrófavédelmet, miután a párhoz nem jutott be egy ismerősük. A ház ajtaját kéziszerszámokkal nyitották ki, de a lakókat már nem lehetett megmenteni. A hálószobában égésnyomok voltak, de a tűzoltók beavatkozására már nem volt szükség. Később kiderült, hogy a házaspár egyik tagja próbált segítséget kérni, de mire az ajtóhoz ért, elvesztette az eszméletét.

Egy hétéves kisfiú meghalt, miután robbanás történt Newcastle egyik utcájában. A rendőrség szerint hat embert szállítottak kórházba a Violet Close-ban tegnap hajnalban történt robbanást és az azt követő tüzet követően.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!