Washington utasítására állíthatták le a kőolajszállítást az ukránok

Vágólapra másolva!
Washington mindenáron bele akarja kényszeríteni Magyarországot és Szlovákiát, hogy amerikai olajat vegyen, és ezért egyáltalán nem lehet kizárni, hogy amerikai utasításra zárhatták el az ukránok az olajcsapot. A másik szándék pedig, hogy meg akarják változtatni a magyar és szlovák békepárti álláspontot.
Vágólapra másolva!

„Az EU javasolta Kijevnek, hogy állítsa le az Oroszországból érkező olajszállítást, ami teljes mértékben összhangban van Washington érdekeivel, amely megpróbálja megszerezni az európai országok feletti teljes ellenőrzést” – állította Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője. Vagyis Magyarország és Szlovákia azért nem fér hozzá a Lukoil által szállítandó olajhoz, mert ez ellenkezik az amerikai politikai és gazdasági érdekekkel. A jelenlegi washingtoni kormányzatnak fő célja, hogy Európa, elsősorban Németország, teljes energiafüggőségbe kerüljön Amerikától – írta a Magyar Hírlap.

Ez már nagyrészt meg is történt, mert a terv megvalósítása részeként 2022. szeptember végén felrobbantották az Oroszországból a Balti-tenger felszíne alatt Németországba földgázt szállító Északi Áramlat-gázvezetéket.

Az Egyesült Államok „teljes pályás” letámadást akart végrehajtani az európai szénhidrogén-ellátás terén, kiküszöbölve az orosz szállításokat. Közép-Európát tekintve az nem érv Washingtonban, hogy Magyarország és Szlovákia, mivel nem rendelkezik tengeri kikötővel, technikailag nem tud az orosz olajnak alternatívát találni. Bele akarják kényszeríteni a két közép-európai országot, hogy amerikai olajat vegyen, és egyben el akarják téríteni a békepárti álláspontjuktól.

 Barátság I. kőolajvezeték
Amerikai érdek miatt állította le Ukrajna a kőolajszállítást?
Fotó: MTI/Komka Péter 

Több hete nem érkezik kőolaj az ukránoktól

Mint arról korábban az Origo is beszámolt, a Fidesz-KDNP európai képviselőcsoportjának vezetője, Deutsch Tamás és elnöke, Gál Kinga levélben szólították fel az Európai Bizottságot: tegyen eleget kötelezettségeinek és álljon ki az uniós tagállamok energiabiztonságát fenyegető ukrán zsarolással szemben. A képviselők emlékeztettek: Ukrajna döntésének, miszerint leállítja a Magyarországra és Szlovákiába irányuló orosz nyersolaj szállítását, célja - hivatalos ukrán nyilatkozatok alapján - annak kikényszerítése, hogy a két tagállam megváltoztassa békepárti álláspontját, tehát bevallottan politikai zsarolásról van szó. 

Felszólítjuk a Bizottságot, hogy haladéktalanul tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy Ukrajna felszámolja az uniós tagországok energiabiztonságát súlyosan veszélyeztető, elfogadhatatlan és jogellenes intézkedéseit 

- írják a képviselőcsoport nevében.
Több hete csak részben érkezik orosz kőolaj Magyarországra, miután Ukrajna a Lukoil elől elzárta a Barátság csővezetéket. Orosz források szerint ez havi 1,1 millió hordó olaj kiesését jelenti. Ez a mennyiség nemcsak a magyar piacról hiányzik, hanem a szlovákról is. Itthon a Dunai Finomító (DuFi), Szlovákiában pedig a pozsonyi finomító (mindkettő a Mol érdekeltsége) a végállomása a Barátság csővezetéknek. Korábban ökölszabályként az volt elmondható, hogy mindkét üzemben a feldolgozott olaj mintegy kétharmada orosz eredetű. Az ukránok egyszerűen feketelistára tették a Lukoilt.

Írtunk arról is, hogy a magyar-szlovák egyeztetéseken felmerült annak a lehetősége, hogy ha Ukrajna nem biztosítja az olajszállítást Magyarország és Szlovákia felé, akkor válaszlépésként felmerülhet annak a lehetősége, hogy az Ukrajna felé menő áramszolgáltatást korlátozzuk, felfüggesztjük. Szakértők szerint szlovák-magyar koordinálással elvileg ez megvalósítható. Hortay Olivér, a Századvég energiapolitikai üzletágának vezetője az ukrán áramellátást érintő kérdéssel kapcsolatban azt mondta, Ukrajna legnagyobb energetikai problémája a villamossági rendszerben van, mivel a háborúban az energiaellátás ezen területét súlyos orosz csapások érték. Éppen ezért hosszan tartó áramszünetek vannak az országban.

Ezt a rendkívül nagy problémát az import felpörgetésével tudják valamelyest kezelni. Az importarányban a Magyarországon keresztül érkező villamosenergia mennyisége meghaladta a 40-42 százalékot.

Ennek kiesése tehát nagyon nagy problémát jelentene Kijev számára - mondta az elemző. 

Kijev nem is leplezi, hogy mi a valódi céljuk a kőolajszállítások lehetetlenné tételével. Inna Sovsun, az ukrán parlament energetikai bizottságának elnöke bevallotta, hogy más céljuk is van a tiltással: Magyarország ellenállásának letörése az ukrajnai fegyverszállításokkal és Kijev EU-csatlakozásával szemben. 

Mindenféle diplomáciai megoldást kipróbáltunk, ám nem működtek. Úgy tűnik, most más megközelítést kell alkalmaznunk, hogy beszélhessünk a magyarokkal

– jelentette ki Sovsun.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!