Órákon át tartó bombázások voltak éjjel, több helyen megszólaltak a légvédelmi szirénák
2023. szeptember 03. 06:18
Magyarország területére 2023. szeptember 2-án az ukrán-magyar határszakaszon 7440 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 15430 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 139 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
A donyecki regionális ügyészség szerint egy házaspár meghalt egy magas lakóépület elleni orosz légicsapásban. A Vuhledar elleni támadásban a házaspár 19 éves lánya ésa ház egy másik, 53 éves lakója megsérült.
A robbanások tönkretették az épület bejáratát, megsérültek az ablakok és az erkélyek.
Oroszország egy fejlett interkontinentális ballisztikus rakétát állított harci szolgálatba orosz hírügynökségi értesülések szerint. A "Sátán II" becenévre hallgató "Sarmat" több nukleáris robbanófejet is képes hordozni. A NATO-berkekben Sátánnak nevezett R-36-ost váltja fel, és állítólag rövid kezdeti kilövési szakasza van, amely kevés időt hagy a megfigyelőrendszereknek a nyomon követésére.
Körülbelül két hónappal Ukrajna megszállása után Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy beszélt a Sarmatról, hogy az adja Oroszország biztonságát a külső fenyegetésekkel szemben, és azok, akik az agresszív retorika hevében fenyegetni próbálják hazáját, kétszer gondolják meg, hogy szembe szállnak-e vele".
Az orosz állampolgárok és vállalkozások körében megugrott a kamikaze drónbiztosítás iránti kereslet. Egyes biztosítók terrorcselekmény-csomagokat árultak, míg mások a "leeső repülő tárgyakért" fizetnek az Izvesztyija szerint. A megkeresések leginkább Nyugat-Oroszországban és Moszkvában nőttek meg – írja az orosz lap.
Az elmúlt hónapokban gyakoribbá váltak az ukrán dróntámadások Belgorodban, Kurszkban, Moszkvában és más régiókban.
Az ukrán erők hetekig tartó aknamentesítés után áttörték Oroszország első védelmi vonalát Zaporizzsja közelében, és most gyorsabb előre haladásra számítanak a második, gyengébb vonalnál – mondta az Observernek a déli ellentámadást vezető tábornok.
Olekszandr Tarnavszkij becslése szerint Oroszország ideje és erőforrása 60%-át fordította az első védelmi vonal kiépítésére, és csak 20%-át a második és harmadik vonalra, mert Moszkva nem számított az ukrán erők átjutására.
Oroszország összesen 25 Shahed-136/131 drónt vetett be Ukrajna déli régiói ellen az éjszaka, amelyeket a megszállt Krím-félszigetről és az Azovi-tenger partján fekvő krasznodarszki körzetben található Primorszko-Ahtarszk orosz kikötővárosból indítottak.
Az ukrán légvédelem 22 drónt lőtt le, amelyek Odessza megyét vették célba. A hajnali órákban légiriadó volt Herszon, Mikolajiv és Odessza megyékben.
Ukrajna oroszok által ellenőrzött tartományaiban választások zajlanak azért, hogy Moszkva megerősítse hatóságait az „új területein". A négy régió – Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon – egyikében sem teljes az orosz ellenőrzés.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn fogadja török kollégáját, Recep Tayyip Erdogant – jelentette be a Kreml. A találkozóra alig több mint hat héttel azután kerül sor, hogy Moszkva felbontotta az Ankara és az ENSZ által közvetített megállapodást, amely lehetővé tette az ukrán gabona világpiacra jutását a Fekete-tengeren keresztül.
Az ukrán fegyveres erők vezérkara szeptember 3-án azt jelentette, hogy Oroszország 264 660 katonát veszített Ukrajnában a tavaly február 24-i teljes körű invázió óta.
A jelentés szerint Oroszország 4476 harckocsit, 8649 páncélozott harcjárművet, 8102 járművet és üzemanyagtartályt, 5582 tüzérségi rendszert, 739 többszörös kilövésű rakétarendszert, 502 légvédelmi rendszert, 315 repülőgépet, 316 helikoptert, 4,4418 repülőgépet és 4418 drónt is elveszített.
Zaporizzsja városában robbanás történt. Számolt be szeptember 3-án, vasárnap a TASS a helyi médiára hivatkozva.
Részleteket azonban nem közöltek. Úgy tudni, a légiriadót nem hirdették ki a városban.
Egy nappal korábban, szeptember 1-jén szintén robbanást jelentettek Zaporizzsjából.
Orosz rakéták megtámadták az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) főhadiszállását a Donyeck régióbeli Krasznoarmejszk városában, amely Kijev ellenőrzése alatt áll.
A katonai alakulat tisztje azt állítja, hogy a csapást Iskander rakéták hajtották végre.
Az orosz szárazföldet a Krím-félszigettel összekötő főhídon vasárnap hajnalban rövid szünet után újraindult a forgalom – közölte a híd oroszok által telepített üzemeltetője a Telegramon.
Az adminisztráció nem hozta nyilvánosságra a felfüggesztés okát – írja a Reuters.
Az orosz védelmi minisztérium azonban szombat hajnalban közölte, hogy erői megsemmisítettek egy pilóta nélküli ukrán hajót és három haditengerészeti drónt, amelyeket a krími híd megtámadására használtak.
A híd az elmúlt hónapokban megnövekedett légi és tengeri dróntámadások célpontja volt.
Oroszország bejelentette, hogy az odesszai dróntámadás célja egy kikötő volt, ahol üzemanyagot tároltak, amit katonai felszerelések szállítására használtak az ukránok.
A célt elérték. Minden kijelölt célpontot eltaláltak" – írja az orosz védelmi minisztérium a jelentésében.
A régió hatóságai korábban arról tettek jelentést, hogy a dróntámadásban megsérült a kikötő infrastruktúrája, valamint két civil.
A légideszant erők felderítői meghiúsították az Ukrán Fegyveres Erők (APU) minden kísérletét, hogy bejussanak a Bahmut környéki településekre. Ezt közölték a RIA Novosztyival az orosz védelmi minisztériumban.
Az orosz tüzérség Szlavjanszk közelében S-200-as lőszerekkel megsemmisítette az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) raktárait. Számolt be a "Dél" orosz csapatcsoport sajtóközpontjának vezetője, Georgij Minesasvili a RIA Novosztyinak .
A vezető pontosította öt raktárat találtak el, valamint az ukrán fegyveres erők egy ideiglenes bevetési pontját is megsemmisítették.
A helyi tudósítás szerint robbanásokat lehet hallani Herszonban. Miután az oroszok visszavonultak, elkezdték bombázni a várost.
Ukrajna megerősíti a légvédelmét, hogy felkészüljön a oroszok tömeges, infrastrukturális épületek elleni támadására. A légierő szóvivője szerint ősszel több ilyen támadást is indíthat Oroszország.
Szeptember 3-án, vasárnap helyi idő szerint 12:30 körül meghiúsította légvédelem, hogy egy ukrán pilóta nélküli légi jármű (UAV) terrortámadást hajtson végre Oroszországban különböző objektumok ellen. Közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Az ukrán védelmi minisztérium megerősítette az odesszai kikötő elleni támadást. 25 drónból 22-őt lelőttek. A találatok után a tüzet gyorsan sikerült eloltani, de két kikötői munkás megsérült.
Olekszej Reznyikov ukrán védelmi miniszter azt mondta, hogy a becslések szerint a Hollandiától és Dániától kapott F-16-os vadászgépeket 2024 tavaszán vethetik be a légterük védelmére.
Az oroszok Donyeck megyében bombáztak több falut is vasárnap. A támadásban egy civil megsérült, öten pedig megsérültek.
Volodimir Zelenszkij közlése szerint a telefonbeszélgetés közben megállapodás született Franciaország és francia cégek részvételéről a tervek szerint ősszel Ukrajnában megrendezendő első védelmi ipari fórumon. Tárgyaltak még a gabonafolyosó működésének szavatolásáról és az odesszai régió biztonságának megerősítéséről.
Zelenszkij és Macron emellett megállapodott abban, hogy országaik tárgyalásokat kezdenek a kétoldalú biztonsági garanciáktól a G7-nyilatkozat alapján. A hét legfejlettebb ipari országot tömörítő G7-csoport vezetői a július eleji vilniusi NATO-csúcstalálkozón fogadtak el nyilatkozatot az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról.
"Külön köszönetet mondtam Franciaországnak az ukrán béketerv megvalósításában nyújtott vezető szerepéért. Beszéltünk egy globális békecsúcs megrendezéséről, amelybe a lehető legtöbb országot be kell vonni, különösen az Európán kívülieket" - mondta Zelenszkij.
Korábban helyi tudósítók arról számoltak be, hogy robbanásokat hallanak Herszonban. Az oroszok a kivonulás után folyamatosan bombázzák a várost. A friss hírek szerint a bombázásban egy ember megsérült.
Ukrajna védelmi minisztere elmondta, hogy ősszel várhatóan fel fog lendülni az ukrán dróngyártás. Elmondása szerint ennek az az oka, hogy a hatóságok csökkentették a szabályozásokat.
Ukrajna egyre gyakrabban támadja drónokkal Oroszországot.
Az orosz csapatok több falut is bombáznak a donyecki régióban. Egy ház teljesen megsemmisült, egy 84 éves férfi meghalt, a felesége pedig megsérült. Rajta kívül még három férfi és négy nő sebesült meg.
A kurszki régió kormányzója, Roman Starovoit elmondása szerint drónnal támadt meg Ukrajna egy épületet Kurcsatovban, ami közel van egy atomerőműhöz. Az épület kigyulladt, a tüzet azonban eloltották és senki sem sérült meg. Ukrajna szeptember 1-jén is megtámadta a várost.
Az ukrán elnök bejelentette, hogy kirúgja Olekszij Reznyikov védelmi miniszter. Zelenszkij arról is tájékoztatott, hogy a helyére Rusztem Umjerov, az Állami Vagyonkezelő Alap első embere érkezik.
Az ügyben részleteket ITT olvashat.