Farah Pahlavi-játékunk nyertesei

Farah Pahlavi könyve megrázó, felkavaró vallomás. Az utolsó iráni királynő emlékirataiból kiderül, hogyan ismerkedett meg Mohammed Reza Pahlavi sahhal és milyen kalandokat éltek át együtt.

A király röviddel ezután közölte velem, hogy szeretne bemutatni a hozzátartozóinak, mindenekelőtt az anyakirálynőnek, Tadzs el-Moluknak. Tadzs el-Moluk négy gyermeket szült az 1944-ben elhunyt Reza sahnak, a Pahlavi-dinasztia alapítójának, akinek a második felesége volt: Sámsz hercegnőt, aki 1917. október 27-én született, majd Mohammed Rezát, leendő férjemet, és ikertestvérét, Asraf hercegnőt, akik 1919. október 26-án születtek, végül Áli Reza herceget, aki egy repülőgép-baleset áldozata lett 1954-ben. Az anyakirálynő híresen nehéz természetű asszony volt. Úgy hírlett, félnek tőle, amiért olyan szókimondó, és azt is rebesgették, hogy volt egy kis összetűzése Szorája császárnéval, ingerülten rátámadt szabadossága miatt, ami annál is inkább különös volt Szorájától, mert bár leplezni próbálta, végtelenül szorongott, amiért nem tudja megajándékozni a királyt - és az anyakirálynőt - a várva várt trónörökössel.

Féltem ettől az első találkozástól, féltem ettől az asszonytól, akit a történelem dicsfénye övezett, és akinek senki sem mert ellentmondani. Kimondva-kimondatlanul afféle felvételi vizsga volt ez. A király szenvedettt amiatt, hogy feszültség volt az anyja, a lánytestvérei és Szorája között, úgyhogy mindannyiunk számára a boldogság záloga lett volna, ha elsőre harmonikus kapcsolat jön létre a családja és közöttem.

Amikor beléptem a szalonba, a király odavezetett az anyjához, aki egyedül üldögélt egy kanapén. A szokásos udvariaskodások után arra kért, hogy üljek oda hozzá. Ösztönszerűen egy kicsi puffra ültem, úgy, hogy láthasson, de kissé lejjebb legyek, mint ő. Így indult a beszélgetésünk, vagy inkább egyfajta faggatózás, amelybe örömmel mentem bele. Az ízlésem, a gyerekkorom, a családom (anyám és Luisz nénikém ismerték az anyakirálynő egyes családtagjait, és egy iskolába jártak a lánytestvéreivel), az ambícióim - leendő anyósom természetesen tudni akarta, kivel van dolga. Alacsony termetű, de impozáns asszony volt, halványzöld szemekkel, és szerettem volna, ha a gyermekeimnek is ilyen szemük lenne. Nem voltunk magunkban, és első alkalommel ez könnyebbség volt a számomra. Persze a találkozóra meghívott összes vendég engem bámult, a fiatal lányt. Bizalommal teli, szeretetteljes kapcsolat született ebből az első találkozásból.

A király legbensőbb köre bizonyára úgy könyvelt el magában aznap, mint egy fiatal lányt, aki természetesen viselkedik, és akitől idegen az udvarok és kancelláriák világa.