Szerelmes-bús kisregény

Éljenek a gazdátlan szívek! Ezt kiabálja a főhősnő barátaival a hóban hemperegve. Berniczky Edit most megjelent kisregénye egyszerű, de nehéz történet egy válásról, melyet sokan ismerősként olvashatnak, akik bár házasságban éltek, de szerelmi kalandba keveredtek, s emiatt tönkrement korábbi életszövetségük, szétesett a családjuk. Ajánljuk a könyvet azoknak, akik most szeretnének házasodni, de azoknak is, akik párkapcsolati krízishelyzetbe kerültek. Róluk, értük, nekik szól ez a kötet.

A tárgyalás után ebédelni megyünk egy pizzériába, mindketten nyugodtak, szinte jókedvűek vagyunk.
- Már elmondhatod részletesen, hogy kell a nőket meghódítani.
- Elmondjam?
- Érdekel. Cserébe én is válaszolok egy kérdésedre.
- Az kell mondani, hogy most azonnal szeretkezni akarok veled.
- És?
- Ez nagyon tetszik nekik. Nem mindenki áll kötélnek, de többségük - igen.
- Izgatott, ha egy nő nemet mondott?
- Nem különösebben, mert lelkileg nem csaltalak meg. Tudtam, hogy felelősséggel tartozom neked.
- Milyen nőknek mondtad?
- Szépeknek. Ilyenkor csak a szépség számít.
- Én szép vagyok? - nézek tágra nyílt szemekkel rá.
- Gyönyörű. Azért vettelek el... meg azért, mert mindenkinek kellettél. De később meg is szerettelek.
- Nem eléggé.
- Ágota, te túlságosan vibrálsz. Az ember huszonéves korában még nem tudja, mi kell neki. Nekem egy nyugodtabb ember kell.
- A barátnőm az?
- Az. Nagyon kedvelem, de ne beszéljünk róla. Nem miatta válunk el, már megbeszéltük. Most én kérdezek.
- Tessék, kérdezz!
- Andrással csak egyszer feküdtél le?
- Őszintén kell válaszolni?
- Mi értelme hazudni?
- Nem, nemcsak egyszer. Szerelmes lettem Andrásba. Túl sokat volt jelen... túlságosan kedves volt... mindig ott volt, a mikor kellett. Emlékezett a gondolataimra, a munkámra, az emberekre, akikről meséltem. Tudta a vágyaimat... észrevette, ha fodrásznál vagy kozmetikusnál voltam, ha új ruhát vettem. De ő csak ürügy, csak utolsó csepp volt.
- Látod... te is tudod, hogy nincs tovább...
- Félek...
- Visszatérve Andrásra, neked ilyen férfi kell, Ági. Aki körülrajong, aki lesi minden mozdulatod... Én nem vagyok ilyen. Velem te versenyeztél.
- Gyermekkori beidegződés... az apám miatt van. Mindig úgy éreztem, az öcsémet jobban szereti, mint engem... Ezért meg akartam felelni neki. A legjobb akartam lenni mindenben, hogy végre figyeljen rám. Hogy szeressen. Mindegy... Félek. Egyedül maradtunk Karcsival, Adéllal... nem lesz apjuk - a szám sírásra görbül, mint a gyerekeké.
- Szóval hányszor feküdtetek le?
- Nem tudom... Egyszer szállodában is...
- Melyikben?
- Nem tudom. Fontos?