Nemrég ért véget az a per, amelyet Nestor Estrada, a New York-i Mercer Hotel egyik alkalmazottja indított az Oscar-díjas színész, Russell Crowe ellen. A közismerten hirtelen természetű színész 2005 júniusában okozott testi sérülést a New York-i szállodaportásnak. A színész szerint a szállodai portás nem volt elég segítőkész, amikor Crowe nem tudta felhívni a családját, így egyszerűen hozzávágta a telefont. Estradát kórházba kellett vinni, hogy összevarrják felrepedt homlokát - a sebhely ma is látszik -, később ezért az alkalmazott beperelte a színészt. Bár Crowe 100 ezer dollár kártérítést fizetett ki, ezek után is azt állítja, hogy teljesen érthető volt a reakciója, és a legnehezebb pillanat az volt, amikor elnézést kellett kérnie a portástól, holott egyedül csak azt sajnálta, hogy a Mercer Hotelben töltötte azt az éjszakát.
A bevert homlokú portás által indított perben tárgyalásra nem került sor, mert Crowe kész volt peren kívül megegyezni. A szóvivőjén keresztül csak annyit üzent: ez az ár bőven megérte, hogy beverhette a portás arcát. "Az egyetlen dolog, amit Russell sajnál, az, hogy nem tudta felhívni családját, a szálloda alkalmazottai pedig nem segítettek neki. Az elnézéskérés nagyon megalázó volt számára, mivel abszolút nem érzi magát bűnösnek. Ez az ember semmit nem jelent számára, így a bocsánatkérés is csak semmitmondó lehet" - mondta Jack Marx, a színész szóvivője.