Az elhízástól való túlzott félelem betegségnek számít

Vágólapra másolva!

Az evészavaroknak két fő típusuk van: az anorexia (kóros soványság) és a bulimia (kóros falánkság) A pszichiátria mindkettőt a "nervosa", vagyis ideges jelzővel illeti, ami arra utal, hogy ezek a betegségek alapvetően lelki okokra vezethetők vissza. Mindkettő kezdődhet egy ártatlan fogyókúrával, amit egy kövér vagy magát annak tartó ember kezd el azért, hogy lefogyjon. Csakhogy a folyamatot egyesek nem képesek kontrollálni, és akkor sem tudják abbahagyni az állandó evés-, illetve testsúlyellenőrzést, amikor már elérték az eredendően kitűzött céljukat. Az anorexiások ugyanakkor sokszor eleve vékony testalkatúak, mégis túlsúlyosnak képzelik magukat. Az anorexiásokra és a bulimiásokra egyaránt igaz, hogy gondolatvilágukban, majd egyre inkább az életükben is központi szerepet játszik a testsúllyal és a táplálkozással való túlzott foglalkozás. A kövérségtől nemcsak félnek, hanem kifejezetten undorodnak is.

Éhezőművészek

Az anorexia legszembeötlőbb jele az extrém soványság, ami az elhízástól való kóros félelemre vezethető vissza. Az anorexiások nyíltan vagy burkoltan, de minden étkezési lehetőséget visszautasítanak, és bár sokszor szívesen készítenek másoknak "nem hizlaló, egészséges" ételeket, ők maguk nem esznek belőle. A betegség nagyon sokszor teljesítményorientált, magukkal szemben túlzott elvárásokat támasztó lányoknál jelentkezik, akik tökéletességre törekszenek, ugyanakkor félnek az érzelmektől és a szexualitástól is.

A kóros soványság rendkívül veszélyes. Az éhezés miatt a testhőmérséklet, a pulzusszám és a vérnyomás alacsony szintre esik le, gyakran alakul ki szívritmuszavar, bőrszárazság, gyakori a hajhullás. A csontok a mészhiány miatt törékennyé válnak, különféle anyagcserezavarok lépnek fel, felborul a folyadék- és hormonháztartás, és emiatt elmarad a menstruáció. A fizikális leromlás gyakran jár máj- és veseműködési zavarokkal, fehérjevesztéssel. A betegség súlyosságát jelzi, hogy még a legjobb evészavar-klinikákon kezelt betegek csaknem 10 százaléka is tíz éven belül meghal vagy a nagyfokú testi leromlás, vagy öngyilkosság következtében. Ijesztő tény: a tizenévesek között, különösen az Egyesült Államokban, az elhízottság és az asztma után az anorexia a leggyakoribb betegség.

"Nóra tizennégy éves koráig dundi, túlsúlyos volt. Tizenhat éves korában, kórházi felvétele előtt egy évvel, nyáron fogyókúrázni kezdett, hogy csinosabb legyen. Őszre 45 kilogrammra fogyott (testmagassága 165 cm), menstruációja azóta nincs. Egyre kevesebbet evett, az étkezések a családban igen feszült légkörben zajlottak, szülei erőltetni próbálták az evést, Nóra tiltakozott, sírt. Testsúlya fokozatosan 35 kilóra csökkent, de nem tartotta betegnek magát." (Arató Mihály-Túry Ferenc: Mindennapi lelki szenvedéseink, Grafit Kiadó)

A kóros soványság azért is rendkívül veszélyes betegség, mert az anorexiásoknak általában nincs betegségtudatuk, nincsenek tisztában azzal, hogy súlyos, akár halálhoz is vezető állapotban vannak. Az anorexiánál csak az 1960-as évek közepétől ismerték fel a testképzavar fontos szerepét. Vagyis azt, hogy a súlyfóbia miatt ezek az emberek még akkor is kövérnek látják magukat, amikor már csontsovánnyá fogytak. Normális testsúlyunkat úgy számolhatjuk ki a legegyszerűbben, ha testmagasságunkból 100-at és még tízet levonunk. Az anorexiások azonban gyakran éheznek életveszélyesen sovány állapotig, ami azt jelenti, hogy normális testsúlyuknak akár több mint az ötven százalékát is elveszítik.

Egy vizsgálat szerint az anorexiások ötven százaléka soha nem érez éhséget, egyharmaduk elnyomja az éhségérzetet, több mint 30 százalékukra viszont időnként olyan hirtelen éhség tör, ami falásrohamot, azután pedig a bulimiára jellemző önhánytatást vált ki.

Falánk bűntudatos

A bulimia háromszor gyakoribb, mint az anorexia. A bulimiások az anorexiásokhoz hasonlóan állandóan testsúlyukkal foglalkoznak, kórosan félnek az elhízástól. Ők azonban nem tudják megállni, hogy ne egyenek, ezért időnként falásrohamok törnek rájuk, amit azonban a bűntudat és önhánytatás követ. Egyes vizsgálatok szerint a falásrohamok különböző gyakoriságúak lehetnek, de a betegek nagy részénél naponta jelentkeznek. A rohamot kiválthatja valamilyen frusztráció, de az unalom is. Egy-egy roham általában néhány óráig tart, ami alatt a bulimiás hatalmas menynyiségű ételt képes felfalni. A roham után aztán szinte rögtön meg akar szabadulni bűntudatától, illetve az azt kiváltó tápláléktól, hánytatja magát, nemritkán hashajtót vagy vízhajtót is bevesz.

"Tünde huszonkét éves korában került kórházba, három éve fennálló falási rohamok miatt. Korábban kissé túlsúlyos volt, de nem feltűnően. Egyetemre került, ahol belépett egy tánccsoportba. Egyre jobban vigyázni kezdett a testsúlyára, napjában többször is ellenőrizte azt. A kezdeti koplalás után rájött, hogy ha kihányja, amit eszik, a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Titokban hányt, naponta kétszer-háromszor is. Általában egyedül evett, zavarta, ha mások is látják. Rászokott a hashajtókra is, ha a hányást elégtelennek érezte, 4-5 hashajtó tablettát is bevett." (Arató Mihály-Túry Ferenc: Mindennapi lelki szenvedéseink, Grafit Kiadó)

A túlevés és az azt követő hánytatás anorexiában is előfordul, ezért egészen az 1980-as évekig, amikor is az USA-ban már külön betegségként osztályozták, a bulimia az anorexia tünetének, nem külön kórképnek számított. A bulimiában szenvedő általában normális testsúlyú, a fogyás itt kevésbé jellemző és kisebb mértékű, mint az anorexiánál. A legjellemzőbb, hogy a beteg elveszíti kontrollját az evés felett. A falásrohamokat általában titkolják, mivel iszonyú bűntudatuk van. Aszerint, hogy a bulimiás mit fal a roham alatt, ma már édes és sós bulimiát is megkülönböztetnek. Bulimiában az önhánytatás miatt a testi szövődmények közül a szívritmuszavar és a gyomorrepedés a leggyakoribb, de az anorexiára jellemző tünetek is előfordulnak.

A bulimia néha évszakos ingadozásokkal jelentkezik. Ez esetben nyáron általában tünetmentes a beteg, télen azonban, ha valaki egyébként is hajlamos a depresszióra, előjönnek a falásrohamok.

Lelki okok

Az evészavarok egyéni, családi, szociális és kulturális tényezőkre is visszavezethetők. Hajlamosító tényezőnek tartják az önértékelési zavarokat, a kövérséget és bizonyos személyiségvonásokat is. De fokozott kockázatot jelent az evészavarokkal rokonságban álló más lelki betegségek, például a depresszió, a hangulatzavar jelenléte is. Az anorexiás vagy bulimiás betegek családjában egyébként nagyon gyakran előfordulnak ezek vagy más lelki bajok. De a betegséget kiválthatja a stressz is éppúgy, mint az, hogy az illető meg akar felelni a modern kor elvárásainak, szép, sikeres, karcsú akar lenni, mindenáron. Nem véletlen, hogy e két rokon betegség a fejlett országokban, különösen Nyugaton gyakori, és egyre többeket érint. Az anorexia és a bulimia legtöbbször késő gyermek- vagy fiatal felnőtt korban jelentkezik, és sokkal gyakoribbak a gyengébb nemnél. Jellegzetes, bár egyre kisebb a különbség a társadalmi osztályok szerinti érintettség tekintetében: az evészavarok főként a jól szituált, értelmiségi, teljesítménycentrikus emberek betegségei.

Gyógyítani kell!

Az egyéb pszichés betegségekhez hasonlóan az anorexia és a bulimia is kezelhető, és kezelni is kell. A probléma ott kezdődik, hogy e betegségben szenvedők nagyon nehezen vagy egyáltalán nem veszik tudomásul, hogy orvosi segítségre van szükségük, mert viselkedésük nem normális. Ha mégis orvoshoz kerülnek, az anorexiásoknál az első és legfontosabb dolog a normális testsúly helyreállítása. Régebben ezt követően, ma már ezzel egy időben pszichoterápiás kezeléseket is alkalmaznak, hiszen alapvetően lelki okokra visszavezethető betegségről van szó. A múlt század harmadik harmadában egyre több országban alakultak speciális evészavar-klinikák, illetve olyan kórházi osztályok, ahol kifejezetten ilyen betegekkel foglalkoznak.

Ajánlat

Virtuális evészavar ambulancia
Evészavarok (anorexia, bulimia) és kezelésük. Információk, tanácsadás e-mailen, pszichoterápia.

Táplálkozási zavarokról részletesen

Anorexicweb.com