Ezen a nyáron csak mesterségesen barnulok, hogy senki se lásson! - duzzogok, és bedobom a szekrénybe a tavalyi bikinit, ne is lássam. Talán a legjobb lenne egy kis csoki, tudod, csak az endorfinok miatt. A legegyszerűbb megoldás - jut eszembe már csokizgatáskor -, ha vásárlással kompenzálom a traumát.
El is határozom, feltérképezem az idei kínálatot. Választottam egy bevásárlóközpontot és végigjártam minden lehetséges üzletet. A kínálat bőséges, és az utolsó próbáknál már az S-es méretbe is belefértem, annyira leizzasztott és stresszelt a feladat. Meg persze le is kötött, így aztán, elfelejtettem enni, inni. Lássuk hát, mit is láttam.
Színek
Azonnal feltűnt, hogy eltűntek a tavalyi neonszínek és helyette itt a "jamaicai életérzés", a zöld-sárga. Alapvetően hódít a retro, a batikolás, valamint a bordó, a mályva, a babarózsaszín, a fehér és a fekete. A tinilányok körében még mindig a pink és a narancs lesz idén a trendi a kínálat szerint, de találtam halványkék és piros ruhadarab-falatkákat is.
Minták
Elképesztő volt a változatosság a minták tekintetében! A 60-as, 70-es évek jegyében voltak hímzettek, apró kalocsai motívumokkal, nagyanyám falvédőjén szereplő kis állatok is feltűntek a kebeltájékot (nem) takaró cicifixeken, de találtam szintén a nagyszülői házból jól ismert szentkép-motívumos bugyit is.
Aztán jöttek a csíkok - vízszintesen vagy függőlegesen, átlósan és össze-vissza, körkörösen, pöttyök és kockák külön, együtt. Minden színben szinte minden. Picasso fantáziáját idéző remekművek mellett békésen megfér az örökzöld (örökkék!) matróz stílus is, és a jakuzatetoválásokat felidéző virágos minták sem avíttak.
Fitt tipp 1. A nagy mintájú bikinit kis mellű nők válasszák, így elterelik a figyelmet a "hiányosságokról". 2. A körkörös minták nagyítanak, ott, ahol kell, és elkápráztatják a pasikat. 3. A keresztben csíkok szélesítenek. 4. A hosszanti csíkozás nyújt. |