Átlagos, napfényes szombat délelőtt, egy óbudai lakótelep parkjában kutyák rohangálnak, birkóznak egymással, gazdáik pár méterrel odébb figyelik a játékot. A hancúrozó állatcsoport felé bringázó gyerekcsapat közelít. Az egyik kislány leugrik a bicikliről, rohan a kutyák közé, húzza-vonja őket, majd - még épp időben - megkérdezi: "Meg lehet símogatni őket?" De már térdel körülöttük és játszik velük. Az egyik biciklis cimborája komor arccal figyeli a magánakciót, egy idő után nem bírja tovább és rászól: "Gyere onnan! Nem szabad a kutyák közé menni! Meg fognak harapni!" A kislány persze kineveti, és tovább ölelgeti, dögönyözi a kutyákat, akik persze élvezik az extra játékot.
A gazdik azt mondják, naponta többször kell óvatosságra inteniük olyan gyerekeket, akik kérdés nélkül a négylábúak közé vetik magukat, de gyakran találkoznak olyan kisgyerekkel is, aki - bár a közelében sincs egyik kutya sem - üvöltve menekül, s a szülők is sokszor kiabálnak velük, hogy azonnal vigyék a fűről az állatokat. "Pedig mindannyian felszedjük a kutyapiszkot az állataink után, a kutyák általában jól neveltek, szófogadóak, nem veszélyesek, és egyébként is: inkább egymással foglalkoznak."
Felelősségre nevel, kommunikálni tanít
Csányi Vilmos etológus szerint, az persze nem baj, ha valaki nem kedveli az állatokat, ám azt tudni kell, hogy 2-3 éves korig a gyerekek nagyon érzékenyek a szülők érzelmi reakcióira: a valamitől megijednek a szülők, attól ők is, ha valamit szeretnek, azt ők is.
"Nagyon régóta foglalkozom kutyákkal és rengeteg emberrel beszélgettem már róluk. Azok közül, akik azt mondták, hogy nem szeretik, félnek tőlük, a legtöbbjüknek életében nem volt kapcsolatuk ilyen állatokkal, de a szüleik féltek. Mivel a kutyák megérzik a félelmet és emiatt hamar agresszívek lehetnek, aki nem kedveli, jobb ha kerüli őket. Nyilván nem szeretheti mindenki az állatokat, még akkor sem, ha rengeteg kutatás, kísérlet bizonyítja, hogy az állatok közelsége jó hatással van az emberekre, legyen az kutya, macska, ló, díszmadár, hörcsög - bármi. A legtöbb törődést és gondozást a kutya igényli, de sokszorosan meg is hálálja azt."
Sólyom Barbara szociológus szerint, egy kutya a háznál gyereknevelő hatású is lehet. "Egy kutya - vagy bármilyen kis állat - gondozása során a gyerek felelősséget tanul: az állatot etetni, itatni kell, le kell vinni sétálni - életben kell tartani. Ami viszont teljesen tudattalan hozadéka a kapcsolatnak, az az, hogy a gyermek megtanul együtt élni egy másik lénnyel, aki nem tud neki visszaszólni, nem tudja közölni mit szeretne, viszont képes jelzéseket adni, amelyeket a gyereknek észre kell vennie, sőt, értelmeznie is kell. Ezeknek az apró jeleknek az értelmezése finomítja a gyerek szociális érzékenységét, a későbbiekben az emberi jelzésekre is hasonlóképpen érzékeny, nyitott és oldott lesz" - mondja a szociológus, majd arról beszél az érzelmi kifejezés is fontos dolog, márpedig az állatok minden érzelmüket kimutatják, kifejezik.
"Sajnos sok olyan szülő van, aki nem mutatja ki az érzelmeit kellőképpen a gyermeke felé, aki így visszahúzódóbb lesz, sőt, később akár komolyabb kommunikációs problémákkal is küzdhet emiatt. Ezzel szemben a kutyás gyerekek érzéseiket, gondjukat, bajukat 'megbeszélhetik' a kutyájukkal, így megtanulják kifejezni önmagukat."
Genetikailag kódolt ragaszkodás
A befeléforduló, depressziós vagy pánikbeteg emberek ritkán teremtenek másokkal kapcsolatot, az sem ritka, hogy teljes passzivitásba vonulnak és még a lakásból sem jönnek ki. Az ilyen embert nagyon nehéz rávenni az állattartásra - pedig csodákra lehet képes egy kis jószág, aki feltétel nélküli szeretet ad az embernek, amíg él.
Rita hosszú éveken keresztül volt pánikbeteg s bár szerette a kutyákat nem mert vállalni, mondván: nem biztos benne, képes lesz-e rendesen gondozni. Családi nyomásra végül lett egy kis terrierje, s mára a gyógyszereit is elhagyta.
"Amióta Dagi megvan, mostmár 2 éve, egy szomorú napom nem volt. Elképzelhetetlen, hogy azelőtt rettegtem kilépni az utcára, most pedig kirándulni járunk. A kutyám rettentő empatikus, megérzi mikor mire van szükségem. Ha ő játszana, de én fáradt vagyok, akkor ő is inkább odakuporodik mellém és alszik. Ha beteg vagyok és lejövök vele sétálni, láthatóan a lehető leggyorsabban végzi el a dolgát, hogy én mehessek vissza az ágyba gyógyulni és persze el sem mozdul mellőlem."
Csányi Vilmos szerint ez azért van, mert a kutya genetikailag arra szelektálódott, hogy feltétel nélkül ragaszkodjon az emberhez. "A mi kísérleteink szerint, amelyben egy négy hetes kiskutya és egy négy hetes kisfarkas társat választhat magának egy idegen ember és egy idegen kutya közül, a farkasok mindig a kutyát választják, a kiskutyák pedig mindig az embert. Genetikailag úgy változott meg a fajtárs felismerése, a fajtárs tudata, hogy az ember kapott ebben központi szerepet és csak a szexuális magatartásánál választja a hasonló négylábút."
Jelez és visszajelez
Sólyom Barbara szociológus szerint nagyon fontos, hogy a kutya állandó visszajelzést ad, amíg akár egy házastárs, vagy egy barát ezt nem minden esetben teszi meg. Az állat soha nem kritizál, soha nem ítélkezik, mindig pozitív visszajelzést ad, mindig figyel ránk, még a tekintetünkre is, nem csak a mozdulatainkra.
"A macska és a kutya is együtt érez az emberrel, mindig ráhangolódik annak hangulatát, teljesen elfogadja az embert úgy, ahogy van. Depressziósoknak mindenképpen jót tesz, hiszen a teljes passzivitást nem lehet megengedni egy kutya mellett. Az ember megtanulja mellette szabályozni az érzéseit: fel kell kelni, meg kell etetni, ehhez le kell menni a boltba kutyaeledelért - és ez már éppen elég ahhoz, hogy az emberrel történni kezdjenek különböző dolgok -, aztán le kell vinni, ott találkozhat más kutyásokkal, akik között rendszerint a játszó kedvencek kapcsán jó kapcsolat alakul ki: először még csak a kutyákról beszélgetnek, de aztán lassan a mindennapok során szóba jöhetnek más emberi, magánéleti témák is."