Édes mostohák, keserű anyák

Azt mondják, egy nő két dologért tesz meg mindent életében: azért, hogy anya legyen, és azért, hogy ne legyen anya. De mi van azokkal, akik csak akkor döbbenek rá, hogy nem megy nekik az anyaság, amikor már megszületett a gyerekük? Miért érezheti úgy egy nő, hogy terhes számára ez a szerep s hogy nem szereti a gyerekét? Egy angol cikk szerint ezek a nők segítségre szorulnak - de hogyan lehet ezen segíteni?

Az angol írás egy szakembert is idéz, akik arról beszél, hogy a kora gyerekkori kötődések meghatározóak a későbbi viselkedésben, fejlődésben. John Bowlby pszichológus szerint az egészséges anyai kötődés teszi lehetővé, hogy a gyerek bízzon a kapcsolatok tartósságában és biztonságában. "A helytelen kötődés vagy az érzelmi elutasítás agresszív, érdektelen, vagy túl ragaszkodó gyereket eredményez. A kár kihat a felnőttkori kapcsolatokra visszaélésekhez, depresszióhoz, étkezési zavarokhoz, ingatag önbizalomhoz vezethet."

Ezekkel a megállapításokkal lényegében a magyar szakember is egyetért. Alpár Zsuzsa gyermekpszichológus szerint nem lehet belenyugodni abba, hogy az anya nem szeret.

"Az ilyen állapot sok esetben devianciát eredményez egy gyereknél" - mondja az EGO Klinika munkatársa. "Amikor ugyanis a gyerek nem tudja felkelteni az édesanya figyelmét, akkor rosszalkodni kezd, negatív módon hívja fel magára a figyelmet. Régebben az ilyen srácokra mondtuk, hogy utcagyerekek. Azóta egyre komolyabbak a csínyek: tudok olyan kiskorú testvérpárról, akik égő papírt dobtak be egy otthonba a levélbedobó nyíláson keresztül, kiégetve ezzel az egész lakást, csak hogy végre észrevegyék őket."

Alpár Zsuzsa szerint a az anyai figyelem elfordulásának egyik leggyakoribb oka a megélhetésért folytatott küzdelemben keresendő. "Ha egy anya két centivel a létminimum felett él, már szinte észre sem veszi a mindennapok húsdarálójában, hogy baj van. Arra már biztos nem lesz energiája, hogy emiatt szakemberhez forduljon." A pszichológus szerint ebben a helyzetben az sem ritka, hogy az idősebb testvér veszi át a pótmama szerepét. "Csak a jó szülők gyerekei féltékenyek egymásra" - mondja -, "a szeretetszegény környezetben véd- és dacszövetség kötődik a testvérek között."

Az szinte már nyilvánvaló, hogy a ilyen környezetben felcseperedő gyerek olyan lelki sérüléseket szerez, amelyeket nagyon nehéz gyógyítani. "Az ilyen gyerekre jellemző, hogy elkapja a fejét, ha meg akarja simogatni az ember, és sajnos az sem ritka, hogy maga is ezt a szülői mintát követi, vagy - pszichológiai kifejezéssel élve - az ellenazonosítással él: tehát mindent elkövet, és túlszeret, hogy véletlenül se legyen olyan, mint a szülei."

Anyaminták és kötődés

Csábi Orsolya pszichológus szerint a túlzott kötődés, a "majomszeretet" legalább annyira káros lehet, mint a rideg környezet. "A kislányok háromféle forrásból tanulják meg, hogyan legyenek anyák: az egyik nagyon ösztönös, tudattalan, amit sok minden aktiválhat, vagy sok minden elfojthat; a második minta maga az édesanya, a harmadik pedig, hogy mit tanulnunk meg más anyákról, a bébiszitterről, a nagymamáról, anyukám barátnőjéről. Amikor anyává válunk, akkor ez a három terület elkezd működni."

Az is meghatározó a szakember szerint, hogyan lesz az újszülöttből egyre önállóbb lény. "A kicsi baba még nem tanulta meg, hogy különbözik a világtól, nincs én-tudata, az anyjával való viszonya nagyon szoros - az első pár hónapban szinte egy az édesanyjával. Eközben az anya is azt éli meg, hogy ő egy a gyerekével. Később a gyerek megtanulja az én határait, a test határait, megérti, hogy különbözik másoktól, rájön, hogyan hat rá a világ. Később a kisbabák egyre ügyesebben mozognak, elkezdik felfedezni a világot. Ilyenkor nagyon fontos, hogy az anya hogy reagál - féltő gonddal óvja minden lépését, vagy épp ellenkezőleg, szinte örül az önállósodásnak. A járással mindez tovább fokozódik, egyre távolabb kerül gyerek és anya, de a gyerek még időről időre visszaszalad az anyához, a biztonságba. A kicsi ekkor már figyeli az anya reakcióját, és ha ilyenkor az anya haragszik rá, mert elmegy, akkor egy idő után nem megy vissza, mert 'anya akkor haragszik', és azt rossz megélni. Ez az időszak meghatározza, hogy az anya hogy kapcsolódik a kisgyerekhez. Ebbe persze sok minden beleszól még, például az apához fűződő kapcsolat, de végül, tudattalanul ezek a kapcsolódási formák határozzák meg a későbbiekben, a párkapcsolatot vagy a viszonyt a saját gyerekünkhöz."