Gyerekes viták, felnőttes szakítások

Néha előfordul, hogy a homokozóban a gyerekek ássák alá a szülők barátságát. Vajon mi lehet az oka annak, hogy az utódok civakodása a szülőket is befolyásolja, és akár egy évtizedes kapcsolatot is képes végleg megmérgezni? A problémát egy gyermek- és egy felnőttpszichológus segít megérteni.

Szendi szerint mindezek mellett az is befolyásolja a viselkedésünket egy ilyen helyzetben, hogy otthon megtanultunk-e vitatkozni, konfliktust kezelni, és volt-e lehetőségünk az érdekérvényesítésre.

"Aki megtanulta, hogy hogyan kell a konfliktusokat normálisan kezelni, tehát olyan családból jön, ahol lehet vitatkozni, lehet más véleményen lenni, ahol demokratikus viszonyok vannak, az egy ilyen helyzetet játszi könnyedséggel old meg. Ám akinél a barátság nem tűr vitát, ellentmondást, ott szinte biztos, hogy egy olyan család a háttérország, ahol nem tűrik az ellentéteket. Vagy azért, mert ezzel a családi egység bomlik meg, vagy azért, mert van egy olyan diktátor a családban, aki nem tűri, hogy másnak igaza legyen."

A rommá tört roller esete

Janka is egy ilyen diktátor árnyékában nőtt fel: náluk a gyereknek "hallgass volt a neve", és "diplomáciai tárgyalásokra volt szükség", ha el akart menni mulatni 17-18 évesen. "Már akkor elhatároztam, hogy én soha nem leszek ilyen szülő. Másrészről viszont mi elég rossz anyagi körülmények között nőttünk fel, így hozzá voltam szokva, hogy vigyázni kell a holmimra, és erre kell szoktatni a gyereket is. Végül ez utóbbiból lett konfliktus a barátnőm és köztem, rosszul tűrtem ugyanis, hogy az ő gyereke két kör alatt amortizálta a fiam rollerét. Olyan dühös lettem, hogy kijelentettem: soha többet nem engedem, hogy a srácaink együtt játsszanak, bár ő még arra is vállalkozott, hogy kifizeti a kárt. Utólag persze már bánom, hogy így kifakadtam, mert a barátnőm azóta se áll szóba velem.

Alpár Zsuzsa gyermekpszichológus szerint az ilyesmi akkor fordulhat elő, ha a barátok közül valamelyik nincs tisztában azzal, mennyire fontos a másik számára a tulajdon.

"Itt arról van szó, hogy a két embernek máképp alakult az értékrendje. Ha a barátságunk a fontos, akkor nyilvánvaló, hogy egy ilyen apróságon nem fogunk összebalhézni. Tehát ha ezen összevesznek, akkor nem ismerték egymást elég alaposan, és nem tudta az egyik anyuka, hogy a másiknak mániákusan fontos, hogy mindig mindene meglegyen."

Nem adom a vödrömet!

Alpár Zsuzsa szerint egyébként nem is olyan ritka, hogy a családban a személyes tulajdonnak van valamiféle nimbusza.

"Általában a játszótéren az utópikus kommunizmus valósul meg: a gyerekek mindent megosztanak, felpattannak egymás motorjára, és játszanak egymás játékaival. Vannak viszont anyukák, akik percenként összegyűjtik a csemete játékait, és ahelyett, hogy játszana szegény gyerekkel, folyton azt monitorozza, hogy hol van a vödre és a szitája."

A gyerekeknek egyébként van egy olyan korszaka, amikor olyan, mintha irigy lenne, és ebből lehet konfliktus. Ilyenkor tulajdonképpen nem irigy, csak a játékait szinte a teste szerves részeként értelmezi, így az, hogy elveszik tőle a lapátot, olyan érzés a számára, mintha az orrát vagy a fülét csavarnák le. Ilyenkor viszont a szülő segíthet, javasolhatja, hogy adjuk kölcsön, és majd visszakapjuk, mert a gyereknek magától nem jut eszébe ez az ötlet."

Alpár Zsuzsa szerint a szülőnek abban is felelőssége van, hogyan viszonyul a többiekhez. "A gyerekek majmolják, hogyan viselkedünk. Az lesz az gyerek számára a szimpatikus, akit én szeretek, és az lesz ellenszenves, akit nem. Sőt, ezeket ki se kell mondanom, a gyerek annyira jól leveszi a szülők szimpátia-antipátia jeleit."

Kovács M. Veronika