10-12 évesen az a jellemző, hogy a gyerekek - az iskolai körülményekhez igazodva - az órák közötti rövid szünetekben és az ebédidőben is tempósan étkeznek; hazaérve viszont hajlamosak több órát is a televízió vagy a számítógép előtt tölteni. Talán kevésbé érez késztetést serdülő gyermekünk a vendégváró édességek megdézsmálására, és egyéb nassolásra, ha gondoskodunk róla, hogy mindig legyen otthon kedvére való uzsonna (saláta, szendvics, joghurt, stb.), tisztított zöldség (karalábé, sárgarépa), valamint idénygyümölcs.
Ebben a korban a gyermekekben testi lelki változásoke gyaránt elindulnak. A nemi érést megelőzően, valamint annak kezdeti szakaszában a zsírsejtek osztódási hajlama megnő, ezért a bőséges energia-bevitel (vagy/és kevés mozgás) túlzott zsírsejt szaporulatot eredményezhet. Az ekkor kialakult zsírsejtek évekig életben maradnak, csak zsírral való telítettségük változik a későbbiek során, azaz fogyás tapasztalható, amikor kiürülnek, és hízás, amikor zsírtartalmuk megnő. |
Mindemellett fontos találni egy olyan mozgásformát (sportot, táncot, stb.) is, amit a gyermekünk rendszeresen, örömmel végez.
Tinédzserek körében előfordul, hogy - önértékelési zavar, megfelelni vágyás, és más lelki problémák miatt - különböző táplálkozási irányzatokat (divatdiétákat) kezdenek követni. A szülők, hozzátartozók, pedagógusok figyelme, segítsége elengedhetetlen ilyenkor, mivel a szélsőségek felé hajló táplálkozás hiánytünetek megjelenéséhez, súlyos állapotok kialakulásához vezethet.
A pszichés eredetű táplálkozási zavarok (anorexia nervosa, bulimia) az egészségre nézve rendkívül veszélyesek lehetnek, ezért mindenképpen komplex terápiát, vagyis orvos, pszichológus, dietetikus és a család együttműködését igénylik.
Lényeges megjegyezni, hogy a felnőtt korban használatos testtömeg-index (BMI) gyerekek esetében önmagában nem alkalmas a testtömeg megítélésére. Ennek megállapításához mindenképpen kérjük ki táplálkozási szakember (dietetikus) véleményét.
Tanácsok 3-12 évesekhez • Gondoskodjunk gyermekünk folyadék - elsősorban víz, ásványvíz - fogyasztásáról. (Szerepelhetnek az étrendben gyümölcs- és zöldséglevek, alkalomszerűen cukrozott üdítő, szörp is, de ne ezek alkossák a napi folyadékfelvétel alapját.) |
Táplálkozási szokásaink gyökerei a gyermekkorig nyúlnak vissza. A felnőttek (leginkább a szülők) magatartása mindenben - így az étkezés terén is - követendő mintaként szolgál a gyermekek számára. Igazi példakép azonban csak az lehet, aki hiteles, hiszen a gyerekek is megérzik, amikor valaki "bort iszik, és vizet prédikál", ezért a gyerekek megfelelő étkeztetése mellett próbáljunk minél inkább odafigyelni saját táplálkozásukra is, hiszen ezzel nemcsak önmagunk, hanem a következő generációk egészségére is hatással vagyunk.
(Forrás: MDOSZ)