Vadrizses kenyér

Vágólapra másolva!
A vadrizsnek igen kedvező élettani hatásai vannak: aminosavakban, élelmi rostban és fehérjékben gazdag, zsírban és kalóriában szegény.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 maréknyi vadrizs, 3 dl tej, 2 evőkanál olívaolaj, 30 dkg búzaliszt, 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, félmaréknyi kukoricadara, félmaréknyi zabpehely, 2 evőkanál méz, 2 teáskanál só, 1 csomag szárított élesztő

Elkészítése:
Tegyük a vadrizst egy kisebb lábasba, sózzuk meg, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy jól ellepje. Lassú lángon körülbelül 30-40 perc alatt főzzük puhára. Akkor jók a szemek, ha már szétnyílnak. Szűrjük le, majd csepegtessük le.

Tegyük egy dagasztóedénybe a kétféle lisztet, a zabpelyhet, a kukoricadarát, a megfőzött vadrizst, szórjuk rá a sót és a szárított élesztőt, majd csorgassuk rá az olívaolajat és a mézet.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Kapcsoljuk be kis fokozatra a keverőt, majd öntsük hozzá a langyos tejet. Dagasszuk addig, míg a tészta elválik az edény falától. Takarjuk be konyharuhával, és kelesszük kétszeresére.

A duplájára dagadt tésztát borítsuk liszttel megszórt deszkára, gyúrjuk át jól, majd osszuk tíz egyforma darabra. Sodorjuk a tésztadarabokat ovális formára, majd tegyük egymás mellé szorosan egy olajjal kikent peremes tortaformába.

Kelesszük még 15 percig, majd süssük meg előmelegített, 170 fokos sütőben 35-40 percig.

Elkészíthetjük maradék párolt fehér rizsből is. Ínyencek másmilyen gabonaféléből, így hajdinából, kölesből vagy akár főtt árpagyöngyből is kipróbálhatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!