Diós-brokkolis spagetti

Vágólapra másolva!
Az egyszerű tésztaételeket is feldobhatjuk egy kicsit: különleges fűszerezéssel és az alapanyagok egyedi kombinációjával.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 szelet barna kenyér, 10 dkg dió, 20 dkg spagetti, 20 dkg brokkoli (rózsáira szedve), 3 evőkanál olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, fél citrom lereszelt héja és leve, só, darált bors

Elkészítése:
Tépkedjük kis darabokra a kenyeret, tegyük egy konyhai gyorsvágó gépbe, adjuk hozzá a diót majd aprítsuk össze.

Egy fazékban forraljunk fel sós vizet, majd tegyük bele a megmosott brokkolit, főzzük két percig, majd szedjük át egy hideg vízzel telt edénybe. Pár perc hűlés után szűrjük le, és várjunk vele, míg alaposan lecsepeg.

Egy serpenyőben forrósítsuk fel az olívaolajat, adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, és a citrom lereszelt héját. Pároljuk pár percig, majd tegyük bele a megfőzött brokkolirózsákat.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Ha jól átforrósodott, keverjük bele az összeaprított diót is, csorgassuk meg citromlével és forgassuk össze a kifőzött spagetti tésztával.

Tálaljuk nagy tányérokba, tetejére reszelt parmezán sajtot is szórhatunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!