A nyár piros kincsei

Vágólapra másolva!
A nyár nemcsak a strand, a fagylalt vagy az esküvők, hanem a zamatos piros gyümölcsök: az eper, a málna, a szeder, a meggy és a cseresznye szezonja is. Bár nyersen és hűtve, a kánikulában, talán nincs is ezeknél jobb csemege  - ráadásul mindegyik nagyon egészséges, ráadásul alacsony kalóriatartalmú - érdemes néhány új receptet is kipróbálni.
Vágólapra másolva!

Sajtos-meggyes lepény

Hozzávalók:
1 adag omlós tészta, 50 dkg mascarpone sajt, 10 dkg barna cukor, 10 dkg darált mandula, 2 db tojás, 25 dkg meggy befőtt, 10 dkg fehér csokoládé

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Elkészítése:
Először is csináljuk meg az omlós tésztát! 20 dkg lisztet tegyünk egy keverőtálba, daraboljunk bele 15 dkg jéghideg vajat, kevés sóval ízesítsük. Morzsoljuk össze, majd pár evőkanál hideg vízzel dolgozzuk el. Gyúrjuk jól össze, és felhasználásig célszerű hűtőben pihentetni. Gyúrjuk át az omlóstésztát egy lisztezett deszkán, majd nyújtsuk ki fél centi vastagságúra.
Béleljünk ki vele egy 30x20 centis kivajazott és liszttel meghintett tepsit. A béleléskor hagyjunk körülbelül egy centis peremet a tepsi széleinél. Elkészíthetjük kerek tortaformában is. A töltelékhez tegyük egy keverőtálba a mascarpone sajtot, adjuk hozzá a darált mandulát, a cukrot és a tojásokat. Kézi mixerrel közepes fordulaton keverjük pár percig, majd adjuk hozzá az összetördelt fehércsokoládét és a kinyomkodott meggyszemeket is. Óvatosan dolgozzuk össze, majd töltsük a tésztával kibélelt tepsibe. Tegyük előmelegített sütőbe, és 150 fokon süssük 25-30 percig. Ha elkészült hagyjuk kihűlni, majd utána vágjuk fel kockákra.

Cseresznyés fordított sütemény

Hozzávalók:
A tésztához: 10 dkg vaj, 15 dkg darált mandula, 5 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 10 dkg cukor, 2 db tojás, 1 csomag vaníliás cukor, 3 evőkanál tej
A töltelékhez: 70 dkg cseresznye, 5 dkg vaj, 2 evőkanál cukor

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Elkészítése:
Kenjünk ki vajjal egy körülbelül 23 centiméter átmérőjű kerek tortasütő formát, majd szórjuk meg cukorral. Magozzuk ki a cseresznyét, majd azt is szórjuk a kivajazott formába, és kezünkkel igazgassuk el a szemeket. A tésztához tegyük egy keverőtálba a szobahőmérsékletű vajat, szórjuk rá a cukrot és a vaníliás cukrot, majd elektromos habverővel keverjük habosra. Egyenként üssük hozzá a tojásokat, jól dolgozzuk össze, majd szórjuk bele a sütőporral összekevert lisztet, öntsük hozzá a tejet, és a végén keverjük bele a darált mandulát. Evőkanállal kanalazzuk a cseresznye tetejére, simítsuk egyenletesre, majd tegyük előmelegített sütőbe, és 160 fokon süssük 25-30 percig. Ha elkészült, hagyjuk hűlni öt percig, majd tegyünk a sütőforma tetejére egy nagy tányért, és gyors mozdulattal fordítsuk fejre. Óvatosan vegyük le a süteményről a formát, majd szeleteljük cikkekre.

Zöldspárga eperrel és narancsos öntettel

Hozzávalók:
2 csomag zöldspárga, 8 db fürjtojás, 15 dkg eper, só
Az öntethez:
3 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj, 4 evőkanál narancslé, 1 teáskanál dijoni mustár, 1 teáskanál reszelt narancshéj, 1 evőkanál narancslekvár, fél citrom leve, só, őrölt bors

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Elkészítése:
Először készítsük el az öntetet! Tegyük az olívaolajat egy kisebb befőttes üvegbe, öntsük rá a narancslevet, tegyük hozzá a narancslekvárt, a mustárt és a reszelt narancshéjat, ízesítsük citromlével, kevés sóval és őrölt borssal. Zárjuk le az üveget, majd rázzuk jól össze. A spárgák végeit vágjuk le, majd az alsó részeit burgonyatisztítóval tisztítsuk meg. Tegyünk fel forrni sós vizet egy nagy lábasba, majd dobjuk a spárgákat forrásban lévő vízbe. Főzzük két percig, majd azonnal szedjük át hideg vízzel telt edénybe. Várjuk meg, míg kihűl, majd csepegtessük le egy szűrőedényben. Tálaláskor egy-egy nagy spárgacsokrot tegyünk mindenki tányérjára, tálaljunk mellé félbevágott eperszemeket és főtt fürjtojást. Bőven csorgassuk meg a narancsos öntettel. A tányérokat friss fűszerágakkal is dekorálhatjuk.

Vaníliafelfújt málnaöntettel

Hozzávalók:

3 db tojás, 10 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 3 evőkanál liszt

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Elkészítése:
Üssük a tojások sárgáját egy habüstbe, adjuk hozzá a cukor felét és a vaníliás cukrot. Elektromos habverővel addig keverjük, míg könnyű habos nem lesz, utána egyenként kanalazzuk bele a lisztet, majd keverjük jól össze. Egy másik edényben verjük kemény habbá a tojások fehérjét a maradék cukorral, majd óvatosan forgassuk a tojássárgás keverékhez. Kenjünk ki vajjal, majd szórjunk meg liszttel nyolc darab tűzálló pudingformát vagy teáscsészét, majd töltsük háromnegyedig a tésztával (az, hogy hány adagra lesz elegendő a felfújt, természetesen az edények méretétől függ). Előmelegített sütőben süssük 170 fokon 12-15 percig. Míg a felfújt a sütőben készül, készítsük el a málnaszószt. Tegyünk egy kis tálba 20 dekányi megmosott málnát, adjunk hozzá pár evőkanál porcukrot és pár csepp citromlevet. Villával törjük össze jól, majd finomlyukú szűrőn passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek a mártásba. Ha elkészült a felfújt, tegyük csészével együtt egy nagy tányérra, tetejére csorgassunk a mártásból, porcukorral hintsük meg, és melléje szórjunk a gurulós málnaszemekből.

Szedres-citromos torta

Hozzávalók:
A tésztához:
15 dkg vaj, 5 dkg porcukor, csipetnyi só, 1 citrom reszelt héja, 2 db tojás sárgája, 15 dkg liszt, 5 dkg kókuszreszelék, 4 evőkanál tej
A krémhez:
8 dkg étkezési keményítő, 5 db tojás sárgája, 1.5 dl tejszín, 20 dkg cukor, csipetnyi só, másfél deciliter friss citromlé, 1 citrom reszelt héja, 1 evőkanál vaj, 40 dkg szeder

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Elkészítése:
A tésztához tegyük egy keverőtálba a vajat, a porcukrot, a sót és a citromhéjat. Elektromos habverővel keverjük addig, míg könnyű és habos nem lesz. Egyenként adjuk hozzá a tojások sárgáját, keverjük jól össze, majd kanalazzuk bele a lisztet, a tejet és a kókuszreszeléket. Dolgozzuk jól össze, és pihentessük egy órán keresztül a hűtőben. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki a tésztát fél centi vastagságúra, majd béleljünk ki vele egy nagyobb, peremes tortaformát. Ha nehezen boldogulunk a tésztával, mert szakadozik, akkor kis darabokkal "foltozzuk ki". Készíthetünk tortácskákat is: a tésztából nagy vizes pohárral kiszaggatott lapokkal béleljünk ki muffin sütőformák alját. Előmelegített sütőben, 160 fokon süssük 10-12 percig, míg pirulni kezd. Ha a tészta felpúposodik sütés közben, késsel szúrjuk meg, hogy a levegő ki tudjon jönni alóla. Ha elkészült, hagyjuk kihűlni.A krémhez öntsük egy fém keverőtálba a keményítőt, a tojások sárgáját, a tejszínt, a sót, a cukrot, a citromlevet és a reszelt citromhéjat. Tegyük vízgőz fölé, és állandóan kevergetve addig hevítsük, még sűrű krém lesz belőle. Még melegen töltsük meg vele a megsütött tésztát, tegyük a hűtőbe pár órára, hogy megdermedjen, majd csak utána tegyük rá a szederszemeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!