Anna Sui western-kollekciója

Vágólapra másolva!
Bár a divatház a western-viselet jegyében tervezett a következő szezonra, mégsem a cowboykalapok és a lasszók maradtak meg a közönség emlékezetében a bemutatóról. A New York-i divathéten felvonultatott ruhák nagyon nőiesek és romantikusak voltak.
Vágólapra másolva!

Igaz, volt bőven cowboykalap, szép arcokat takaró, mint például Naomi Campbellét, Gemma Ward és Karen Elson szupermodellekét, akiket nem kellett lasszóval összefogdosni, hogy Anna Sui-ruhákat mutassanak be, de a kollekció kiemelkedő darabjai nem ezek voltak, hanem inkább a habos és gyűrt csipkéből készült darabok, amelyek felsőkön, szoknyákon egyaránt megjelentek.

Forrás: EPAForrás: EPAForrás: EPA


A bőröveket gyöngyök diszítették, az aranyos préri stílusú ruhák almamintákkal pompáztak. A visszafogottabb viseletet kedvelők viktoriánus stílusú magas nyakú blúzokat választhatnak. A ruhaegyüttes, amely a legnagyobb tapsot generálta, egy combközépig érő Pocahontas-stílusú ruhácska volt ezüst bakanccsal társítva. Lehet, hogy a ruha sikeréhez az is hozzájárult, hogy azt nem más, mint a gazella testű Naomi Campbell viselte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!