Ezt követte az alapozás, amihez a bőrszínnél egy árnyalattal sötétebb színt választottam azért, hogy a bőr simának és bársonyosnak tűnjön, a piros foltok és erecskék pedig a szemnek láthatatlanok legyenek. Az egészet porpúderrel rögzítettem.
Az új ívű, megtépett szemöldök vonalát vörösesbarna szemöldökceruzával rajzoltam meg, majd ezt követően Magdi szemhéjára mokka színű festéket tettem egészen a szemöldökcsontig terjedően. Azért, hogy a kissé lefelé mutató külső szemzugot megemeljem, középbarna árnyalatú festéket vittem fel a szemredőbe, amit a szemöldökcsont irányába mutatóan elkentem. Barnásfekete szemceruzával kontúroztam a szemet egészen közel a pillák tövéhez, amitől az eredeti szempillasor sűrűbbnek hat. Felül teljes hosszban, alul pedig kívülről az orrtő felé haladva 3 részben húztam meg a vonalat. A szem festése végül fekete színű szempillaspirál alkalmazásával ért véget.
Modellünk arcára csupán egy leheletnyi korallrózsaszín pír került, ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy az arc egészségesnek, kipirultnak és melegnek tűnjön.
A sminkkel összhangban egy viszonylag élénk szín került a szájra. Ragyogó terrakottavörös szájceruzával kontúroztam az ajkakat, a felső vonalat egy picit az eredeti felett húztam meg, az alsót az eredetivel egyezően. Telt ajkakat úgy varázsoltam, hogy az élénk szájkontúrt ügyesen egy kis áttetsző rózsaszín szájfénnyel kevertem.
A fotókon látható eredmény önmagáért beszél: jókora meglepetést okoz majd a menyasszonynak a megújult külsejű, fiatalos és kivirult édesanya!
Nyerj smink- és imázstanácsadást! Minden hónapban egy kedves olvasónk megnyerheti azt a lehetőséget, hogy részt vegyen Lyn de Gara átváltoztató tanfolyamán. A jelentkező hölgyek között kisorsolunk egy ingyenes smink- és imázstanfolyamra szóló belépőt. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy, az alábbi adatokat tartalmazó jelentkezést - egy nem túl régi fotót mellékelve - e-mailben elküldeni Lyn de Gara címére: lyndegara@axelero.hu A jelentkező olvasó pályázata beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy fotóit az [origo] Női lapozó rovatában közöljük, és vállalja, hogy "átváltozásának" élményét megosztja az olvasókkal. A nyertesek átváltozásáról készült fotókat és a velük készített interjút a következő oldalakon találjátok: |