Modellünk, Emőke esetében jelenleg a táncosnői karrierépítés van napirenden, szeretne minden energiájával arra koncentrálni. Jól is teszi, hiszen egy kreatív, csinos, művészi hajlamokkal megáldott lányról van szó, aki ráadásul nagyon talpraesett és tudja, mit akar. Nem véletlen, hogy már ilyen fiatalon egy profi hastáncost tisztelhetünk benne.
Az átváltozás előtti kép különlegessége a saját gyártmányú fülbevaló, míg a második felvételé pedig, hogy az egy jól sikerült munkamegosztás eredménye: a sminkelést az arc egyik felén én, míg a másik felén az instrukcióimat és a sminktechnikáimat követve Emőke maga végezte, nem is rosszul. Főleg annak ismeretében, hogy egyébként soha nem visel sminket, kivéve a színpadot, akkor viszont egy sminkmester kezében van. Most már egyedül is lazán el fog boldogulni.
Emőke sminkelés előtt | Emőke sminkelés után |
Hogy készült a smink?
Az imidzs tökéletesítéséhez az átváltozást a helyes árnyalatú alapozó kiválasztásával kezdtük. Ez szükséges ahhoz, hogy a bőr egyenetlenségeit, illetve a szem alatti sötét karikákat maradéktalanul eltüntessük. A krémes állagú folyékony alapozót egy nedves szivacs segítségével terítettük szét az arc egészén. Ezt követően a zsíros csillogást megelőzendő könnyű porpúdert használtunk, amit egy nagy fejű ecsettel vittünk fel. Leheletnyi rózsaszínes-vörös pirosító került az orcára, amitől még több melegséget kapott az arc.
Emőke szemöldökének vonalát vörösesbarna szemöldökceruza segítségével rajzoltuk hangsúlyosabbra. A szemet először mind a felső, mind az alsó pillasor tövében fekete szemceruzával kihúztuk, majd az így kapott vonalat sötétkék szemfestékkel átfestettük, amitől az intenzívebbé vált.
Ezt követően lila és sötétkék szemhéjfestékek kombinációját vittük fel óvatosan a szemhéjra, egészen a szemredőig. Végül a sűrű szempillákat fekete vízálló szempillaspirállal festettük ki, két rétegben.
Modellünk száját közepes hússzínnel kontúroztuk, majd görögdinnye árnyalatú rúzst használtunk. Így lett komplett az arckikészítés.
Következett a frizura
Modellünk hálás lehet a sorsnak, mely vastag szálú, hosszú hajjal áldotta meg. Ezért összesen csak egy kis tupírt tettünk bele, amivel a hajat a tövénél megemeltük, így egy pompásan dús hajkoronát kreáltunk belőle. Már csak a királynőkhöz méltó aranyszínű ruha hiányzott, amit egy vele harmonizáló fülbevalóval, valamint egy különleges, téglavörös nyaklánccal egészítettünk ki. Most jöhet a tánc!
Nyerj smink- és imázstanácsadást! Minden hónapban egy kedves olvasónk megnyerheti azt a lehetőséget, hogy részt vegyen Lyn de Gara átváltoztató tanfolyamán. A jelentkező hölgyek között kisorsolunk egy ingyenes smink- és imázstanfolyamra szóló belépőt. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy, az alábbi adatokat tartalmazó jelentkezést - egy nem túl régi fotót mellékelve - e-mailben elküldeni Lyn de Gara címére: lyndegara@t-online.hu A jelentkező olvasó pályázata beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy fotóit az [origo] Női lapozó rovatában közöljük, és vállalja, hogy "átváltozásának" élményét megosztja az olvasókkal. A nyertesek átváltozásáról készült fotókat és a velük készített interjút a következő oldalakon találjátok: |