Szülés előtt, szülés után

Pszichológus szakértőnk, Lust Iván készséggel válaszol, ha családi problémáiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt e-mailben. Oldalainkon a hozzá írt levelekben megfogalmazott kérdésekről ír hétről hétre összefoglalót.

Kedves Doktor Úr!

Két cikket olvastam, amelyek kapcsán bennem is kérdések merültek fel, olyan kérdések, amik már régóta bántanak. Az egyik cikk a szülés folyamatába történő beavatkozásról szólt, a másik a csecsemővel történő párbeszéd zavarairól. Azt hiszem, a dolog engem is érint, és nyomja a lelkemet, hogy nem rontottam-e valamit el akarva vagy akaratlanul.

Kisbabám nem teljesen zavartalan várandósság után született. Gyógyszert kaptam, ami a méhösszehúzódásokat akadályozta, gyengébbet, majd erősebbet. A 36. héten megindult a szülés. Teljesen normális fájásaim voltak. Amikor bementem a kórházba, a szülészorvosom leállította a szülést infúzióval, majd gyógyszerrel, mivel bizonytalannak érezte a kiírt időpontot, még várni akart. Egy hét múlva újra megindult, ekkor már sokkal erősebb és fájdalmasabb volt. Mivel farral feküdt a kisfiam, az orvos felajánlotta a császármetszést, én azt válaszoltam, hogy szülni szeretnék, ha lehet.

Azonnal fájáserősítőt kaptam, majd egy idő után fájdalomcsillapítót is. Mindössze másfél óráig tartott, de azt végigkiabáltam. Valahogy a szülés "ellen" dolgoztam, nem "vele".

Amikor végül megszületett, nem sírt fel, nekem nagyon hosszú időnek tűnt, amíg végre a hangját hallottam. Csak felöltöztetve láttam meg, aztán hosszú órák múlva vehettem először kézbe.

Ezek után nem indult meg a tejem, otthon tovább esett a súlya, egy hét után tápszert is kapott, de csak kiskanállal, majd amikor továbbra is csak grammokat hízott, minden orvosi tanács ellenére, cumisüvegből. Mindenesetre kinti életének első két hetében valószínűleg éhezett.

Mindezek után nem csodálkoztam, hogy rengeteget sírt, és sír a mai napig, legalábbis egy kezdő anyuka fülével hallgatva. Furdal kicsit a lelkiismeret, hogy talán jobban ki kellett volna állnom érte, a szülés előtt és alatt - de hát egy orvossal nem akarok vitatkozni.

Az is nagyon rossz, hogy tulajdonképpen most láttam életemben először közelebbről kisbabát, és erre tőlem függ a testi-lelki boldogsága. Hát honnan tudnám, mit kell vele csinálni? Hogy értsem így meg, hogy mikor mit akar? Nem láttam senkit hosszabb ideig babával bánni, a belső megérzéseim meg nagyon hiányosak, mivel ez a világ nem a bensőnkre hagyatkozást pártolja.

Mit csináltam rosszul? És főleg "hogy álljak hozzá", hogy minél jobb legyen most már neki?

Tisztelt Asszonyom,

a zavartalan szülés feltétele, hogy ne legyenek komplikációk, amelyek beavatkozást igényelhetnek. A farfekvés azonban éppen ilyen, nem átlagos helyzet. Hogy mikor mennyire indokolt a beavatkozás, azt sokszor igen nehéz eldönteni - az orvosok természetesen az általuk kevésbé kockázatosnak tartott megoldásokat választják, a baba és az anya érdekében. Ilyen a császármetszés is, amely orvosilag a biztonságosabb út, ugyanakkor pszichológiailag és az anya-baba kapcsolatra nézve nagyon is kedvezőtlen hatású. Ezek eldöntetlen kérdések, és egy szülő nőnek nagyon nehéz ott helyben alaposan mérlegelt döntéseket hozni. Az ön által leírt szülés körüli nehézségek nyilván megzavarták a babával való kapcsolat felvételét, ahogyan írja is. Ebben a helyzetben nemigen látom, mit tehetett volna még.

Azt kérdi, mit csinált rosszul. Azok a dolgok, amik az anya részéről megzavarhatják a korai kapcsolatot, általában nem tudatos, lélektani akadályok, félelmek vagy beállítódások, így ezeket nem is tudjuk tudatosan befolyásolni, másképpen szólva nem tudhatjuk jól vagy rosszul csinálni, mert nem mi döntünk. Van persze lehetőség arra, hogy jobban megértse, mi zajlik önben, illetve mi hiányozhat ahhoz, hogy harmonikusnak érezhessék a kapcsolatot mindketten, a baba is és ön is. Ilyen a baba-mama kapcsolatanalízis. A kérdésben jártas pszichoterápiás szakemberrel folytatott beszélgetések segítenek a szükséges belső változások eléréséhez. Ha igényli, segíthetek megfelelő szakember keresésében.

Üdvözlettel: dr.Lust Iván