Ha egyszer megcsalt, máskor is megteszi

Vágólapra másolva!
Bárcsak tudnák a nők férfiszemmel látni a világot, férfiaggyal gondolkodni néhány helyzetben! Addig, amíg erre nincs mód, inkább kérdezzünk meg egy pasit, hogy ő hogyan látja helyzetünket.
Vágólapra másolva!

Szia Facér Pasi!

A barátommal lassan 6 éve vagyunk együtt. Nem nevezném együttélésnek, mivel én 3 évet külföldön dolgoztam, kb. 3 havonta jöttem haza, amikor találkozhattunk.

Mindig tetszett, és most is tetszik nagyon, de nem tudok megbízni benne. Volt egy-két olyan eset, amikor elbizonytalanodtam, hogy valóban szeret-e. Tud egy férfi hű lenni?

Ő olyan hapsi, aki nem tud ellenállni a nőknek, de ami a legjobban bosszant, hogy nálam fiatalabb csajok érdeklik. Ezt úgy értem, hogy tudok pár esetről, amikor voltak ügyei lányokkal. Szerinted az normális dolog, hogy pár óra ismerkedés után lesmárolt egy vadidegen, külföldi kis 19 éves csajszit? Ő egyébként 28 éves.

Mostanában azonban más dolgok is kiderültek. A legrosszabb, hogy nem tudom, mi az igazság. Történt ugyanis, hogy csak játszottam a telefonjával, és véletlenül ráakadtam egy pár sms-re. Volt egy, amit az egyik barátjának írt. Nem szeretném azokkal a szavakkal tolmácsolni az üzenetet, mert nagyon nem szép hangnemben írodott, elég annyi hozzá, hogy arról volt benne szó, most velem volt hétvégen, de majd visszamegy dolgozni, és szeretkezni fog az egyetemista nőjével is. És hogy mennyire szuper a csaj.

Elképzelhető szerinted, hogy csak felvágni akart a haverjának? Nem csodálkoznék, a barátja folyton arról mesél neki, hány nővel szeretkezett.

Mégis kétségek gyötörtek, és amikor egy sms-re is rátaláltam ezzel az üzenettel: "Apró csókjaimmal szeretnélek hűteni a legforróbb helyeiden, majd megvárnám, míg elszabadul a fantáziád. Jó éjt cicus!" , akkor teljesen magamba zuhantam. És ezt nem nekem írta! Nekem következő nap küldött egy sms-t, hogy mennyire hiányzom neki, és hogy nagyon szeret. Úgy éreztem, kitépi a szívemet. Ott volt a csaj telefonszáma. Felhívtam. Egyetemista volt. Azt mondta, többször is szeretkeztek a barátom albérletében. Azt is mondta, ismerkedős fajta a barátom. Kérdezte, most mit akarok a vele csinálni, hogy együtt maradok-e vele.

Nagyon fájt minden, és megkérdeztem a barátomat is, hogy volt ez. Azt mondta, nem feküdt le a csajjal. Senkit nem is vitt fel az albérletbe, és hogy a csaj hazudik. Elvitte moziba, és ott smároltak, meg tapizta, de hogy több nem volt. A barátja pedig azt mondta nekem, hogy nem tudja, hogy a barátom valóban volt-e lánnyal, de én vagyok neki az igazi, és engem szeret.

Állandóan ezt hallom, mégse hiszem el. Miért nem mondja meg nekem az igazat? Minden ellene szól, miért higgyek neki?

Most újra próbálunk együtt lenni, de folyton azon gondolkodom, most épp mit csinálhat, kivel lehet. Ez már beteges. Érdemes vele újrakezdenem? Szerintem már én is idegesítem az állandó kérdéseimmel: a "kivel, mit, hol, mit csináltál ma" - típusúakra gondolok.

Közben persze mondja, hogy milyen jó csaj vagyok, meg hogy nem ad oda senki másnak, de ezt szerintem a szex miatt mondja, mert az jó velem. Szerintem neki is döntenie kellene ennyi év után: velem, vagy nélkülem... Én 29 vagyok és nem 19. Vagy ő még nem nőtt fel ehhez?

Milky

Kedves Milky!

Én nem hiszem, hogy neked ezzel a fiúval kellene folytatnod. Azt gondolom, van egy pont, amelyen túl értelmetlenné vállnak még a megaláztatások is.

Én persze nem lehetek teljesen biztos ebben, de valószínűsíthetően hazudik a barátod. Lehet azért, hogy megtartson, vagy mert jó veled az ágyban, de ez nem változtat azon a tényen, hogy hazudott. Márpedig, ha egyszer hazudik valaki, az máskor is megteszi. Mint ahogy az is nagyon valószínű, hogy ha egyszer hűtlen volt veled, akkor másik alkalommal is meg teheti, ha érzi, hogy semmi különösebb retorziója nincs.

Tehát tessék a sarkadra állni, és tanítsd egy kicsit móresre. Hamar kiderül majd, mit is akar. Ha pedig úgy alakul, hogy szakítotok, ne sokat bánkódj. Keress olyat, aki megbecsül és tisztel annyira, hogy nem csapja a szelet más lányoknak.

Ennyit minimálisan megérdemelsz. Különösen te, aki hű vagy.

Ja, azt azért megjegyzem, hogy nem szép dolog ám más leveleit elolvasni. Tartsd be a szabályokat, és erre kérd a barátodat is.

Csókol a Facér Pasi!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!