Egy aggódó barát vagyok. A barátomnak van egy kilencéves kisfia. A házasság szinte kezdettől fogva rossz volt, a gyerek úgy nőtt fel, hogy folyton csak veszekedést, vitatkozást hallott. Teljesen szorongóvá vált, a szeme állandóan rángatózott, és tördelte a kezét. Most, mióta elváltak és a barátom külön él, a kisfiú a mamával maradt, a szemrángatózás abbamaradt, de a kéztördelés továbbra is fennáll. Én mindig győzködöm a barátom, hogy vigye pszichológushoz a gyereket, mert nagyobb korában még ez problémákat fog okozni, de egyelőre nem történt semmi. Néha nagyon-nagyon durva veszekedések voltak az anya részéről, de a gyereket soha nem verték meg. Ön hogy látja, a gyerek egyedül is túl tudja tenni magát ezen a kilenc éven, vagy segítségre lenne szüksége? Egyébként, ahogy nő a gyerek, annyira nem félős már, de szerintem kicsit visszahúzódó, és attól félek, nehogy később gondjai legyenek a párkapcsolataiban.
Az a gyanúm, hogy ahogy rendeződik a helyzet a válás után, a gyerek is rendbe jön, legalábbis jobban fogja érezni magát. Természetesen el lehet vinni pszichológushoz, aki bizonyára javít majd az állapotán, de hogy kilenc év rettegés és bizonytalanság után hipp-hopp rendbe tenné, abban kételkedem. A párkapcsolati problémákat már rendesen megalapozták, a szerencsés párválasztás persze sokat segíthet a gyereken - majd. Most az lenne a "feladat", hogy sok melegséget kapjon, és biztonságban érezze magát. Ha javulnak a tünetek, akkor nem biztos, hogy érdemes pszichológushoz fordulni.