Jó házasságban is lehet kicsit ábrándozni

Új tanácsadónk Szendi Gábor klinikai szakpszichológus, hipnoterapeuta. Ha szeretnéd megosztani valakivel gondjaid, tanácsot szeretnél kérni, fordulj hozzá e-mailben.

Kedves Levélíró!

Hát valóban nem könnyű tanácsot adni, helyzete valóban nehéz. Ilyenkor két dolog szokott segíteni. Az egyik, hogy "felszeleteljük" a problémát. Tekintsük bonyolult viszonyait és érzéseit egy rúd szaláminak, bocsánat, ha kicsit suta a hasonlat, és ne akarjuk egyben lenyelni, hanem kezdjük el szeletenként megvizsgálni-megoldani.

Az első szelet a régi szerelem. Igazán nem akadékoskodni akarok, de 17 évig nem ugyanabba a férfiba volt szerelmes, hanem ugyanabba az álomképbe. Közben szerelme valószínűleg igencsak megváltozott. Ön is utalt rá, hogy már a második találkozásuk sem volt olyan felhőtlen. Tehát az első szelet, azt hiszem, az lenne, hogy különválasztani az álmot és őt. Mindannyiunkban élnek tiszta álmok kamaszkorunkból, és olykor nagyon tud fájni, amikor a kevésbé rózsás konkrét életünkkel szembesülünk. Mondjuk ez a Léthez tartozó szenvedés kikerülhetetlen része. Hiszen öregszünk, változunk, realisták leszünk, és beleütközünk abba, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna.

A második szelet talán éppen ez. Az álmok álmoknak jók, nem szerencsés számon kérni az élettől vagy igazságtalannak tartani az Életet, hogy másképp alakult.

A harmadik szelet: önmagunk felismerése a velünk történtekben. Ami velünk történik, azt általában mi csináljuk, csak nem biztos, hogy egyetértünk az eredménnyel. Úgy tűnik, házasságai mindig kicsit kompromisszumok voltak, legalábbis így utólag. Ez nem feltétlen baj, az élet már csak ilyen. Azonban nem élte meg úgy, hogy maga döntött így, hanem talán úgy érezte, ezt a körülmények kényszerítették ki magából. Azt hiszem, az élet nehéz helyzeteit csak úgy tudjuk elfogadni és megoldani, ha ráébredünk arra, hogy azonosulnunk kell döntéseinkkel. Nevezhetjük ezt felelősségvállalásnak is. De remélem, nem vagyok félreérthető, nem moralizálni kívánok, hanem úgy érzem, önmagunkért vállalunk felelősséget, ha elfogadjuk, hogy a helyzetet mi teremtettük. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy akkor el is kell fogadnunk, mert, mondjuk, "bűnhődnünk kell". Szó nincs erről.

Negyedik szelet: az adott helyzet, ha jól értettem, az, hogy már nyíltan beszélnek a válásról. Ez jelenthet jót is, mert az őszinteség egy fokát jelenti. Nem világos, hogy viszonyukban az erőszak, fenyegetettség mekkora szerepet játszik. Abból indulok ki, hogy nem ez a meghatározó. Ez esetben ez a szelet arról szól, hogy tele vagyunk hiedelmekkel a házasságról. A jó házasság nem jelenti azt, hogy szerelmesnek kell lenni, a jó házasságnak nem feltétele, hogy lélekben ne ábrándozhatna egy álomképről. Szürke lenne a világ ábrándok nélkül. De az ábrándok maradjanak ábrándok. Az igazan nehéz döntés az ön részéről most az, hogy hajlandó-e egy új, másfajta "szerződésre" épülő kapcsolatot férjével kiépíteni (és persze ő magával), avagy nem. Mérlegre kéne tenni, mi szól a házasság mellett és mi ellene. Erre mondhatja persze, hogy: már megint kössek kompromisszumot? Nem feltétlen ez a lényeg. Azt hiszem, az is egy hiedelem, hogy volnának kész válaszok arra, mi a "korrekt", "egyenes", "elvárható", "jellemes" megoldás.
Csak jó és kevésbé jó megoldások vannak. A legfontosabb, hogy bárhogy dönt is, teljes szívvel tudjon azzal azonosulni, mert akkor nincs mit megbánnia később. A megbánt döntéseknél mindig a körülményeket latolgatjuk, aztán később úgy véljük, nem jól ítéltük meg őket.

Levelem elején említettem, hogy két dolog segítene. A másik az, hogy ugorjon előre 5-10 évet, és kérdezze meg önmagától, milyen szeretne akkor lenni. Nézzen onnan vissza mostani énjére, helyzetére. Onnan nézve mi lenne a jó döntés most. Talán furcsa az ajánlat, de kérjen tanácsot attól az énjétől, aki szeretne lenni.

Abban biztos vagyok, most nem göngyölítettem fel és nem oldottam meg a helyzetet. Csak ötleteket adtam, ha valami bántóan hangzott, bocsásson meg érte, minden soromat a jó szándék vezette. Csak hat nehéz egy rúd szalámival "dolgozni". Lehet, hogy már az első szelet sem ízlett. De hátha adtam valami kis ötletet.
Ebben a reményben üdvözli:

Szendi Gábor