A férjem még mindig anyuka szemefénye

Bárcsak tudnák a nők férfiszemmel látni a világot, férfiaggyal gondolkodni néhány helyzetben! Addig, amíg erre nincs mód, inkább kérdezzünk meg egy pasit, hogy ő hogyan látja helyzetünket!

Kedves Facér Pasi!

A férjemmel közel 20 éve ismerkedtünk meg. Nagy szerelem kerített hatalmába bennünket. Azóta sok jóban, és rosszban is volt részünk. Lehet, hogy az idő hossza teszi, de mára eljutottam oda, hogy nem tudom, mi legyen a folytatás.

Ugyanis amíg udvarolt, az idő alatt is az anyja szava volt az első. Mi megbeszéltünk egy programot, de az anyja azt mondta, hogy metszeni kell a fákat, akkor metszette a fákat. Az esküvőre való felkészülési idő alatt keveset voltunk kettesben, ezért megbeszéltünk egy Velencei-tavi hétvégét. Péntek este bejelentette, hogy az anyja is jön velünk.

Rengeteg ilyen eset volt, de a szerelem erősebbnek bizonyult. Eltelt a sok év. Néha lázadtam, de mindig anyósomat hibáztattam, hogy biztosan nem lehet neki ellent mondani.

Novemberben és decemberben nem volt olyan hétvége, hogy anyósom ne jött volna hozzánk. Ekkor besokalltam, és kértem a férjem, beszéljen az anyjával. Legyen több szabad hétvégénk, hiszen a férjem munkája miatt a négy hétvégéből kettőt biztosan dolgozik, ezért eleve kevés az együtt töltött idő. Ekkor derült ki, hogy bizony nem az a baj, hogy nem lehet anyósomnak ellentmondani, hanem az, hogy a férjem nem is akar.

Ez kiábrándított. Én úgy hiszem, ha családot alapított valaki, akkor az elsődleges a család, a férj vagy feleség. Amikor az én anyám akart hozzánk jönni, de a párom pont azon a hétvégén volt szabad, és velem tölthette volna ezt az időt, én kértem anyut, hogy tegyük a látogatást egy héttel későbbre.

Te mit gondolsz? A férjem viselkedése a jogos, vagy én gondolkodom felnőtt módon? Ő nem változik, és én sem akarom megváltoztatni. Itt csak az a kérdés, hogy nekem kell más szemmel látni a világot vagy helyesen gondolkodom?

Kedves Betti!

A férjed láthatóan nem akar elszakadni az édesanyjától. És ha őneki ez nem terhes, akkor sajnos Te nem sokat tudsz tenni ez ellen. Nagyon sok nő szenved ettől az "anyuka szemefénye" helyzettől, amikor az édesanya megpróbálja minden eszközzel (legfőképp burkolt érzelmi zsarolással) magához láncolni a fiát. Ezek az anyák mindent elkövetnek, hogy fiuk ne tudjon elszakadni tőlük, és sajnos a "gyengébb" férfiak teljesen megadják magukat anyjuk akaratának. Általában az évek hosszú során a legtöbb férfi szépen lassan "leépíti", vagy legalábbis kicsit távolabb merészkedik az anyjától (főleg, ha gyerekek születnek), de meglepő módon nálatok ez az elszakadás húsz év alatt sem indult el.

Az a baj, hogy nem nagyon tudsz mit tenni ebben a helyzetben. Ha ezt így nyíltan elmondod a párodnak, ahogy nekem leírtad, akkor valószínűleg rosszul esik majd neki, azt gondolja majd, "áskálódsz" az édesanyja ellen, akit annyira szeret, és csak még jobban ragaszkodni fog hozzá. Ha meg hagyod, hogy minden így menjen a régiben, akkor nem marad magánéletetek, vagyis marad, de csakis hármasban.

Sajnos nincs bevált receptem, mit lehet ilyenkor tenni. Csak azt tudom elmondani, hogy a helyedben mivel próbálkoznék.

Talán szerezni kéne az anyósodnak valami más elfoglatságot. Valószínűleg párod édesanyja azt akarja érezni, hogy szükség van rá. Talán, ha szülnél egy kisunokát, akkor rajta kiélhetné a gondoskodási vágyát. Ha már van gyereketek (bár nem írtad), és ez mégsem vált be, akkor egy olyan kiskutyát, kismacskát, vagy bármilyen jószágot kéne neki ajándékozni, akiben megélhetné azt a szeretetet, ragaszkodási vágyat, amire neki nagy-nagy szüksége van. De nemcsak háziállatok, hanem bárki vagy bármi más jó lenne, aki vagy ami képes lekötni az anyósod érzelmi energiáit, amit most még a férjedre fordít.

És emellett persze beszélgethetnél sokat erről a férjeddel is. Elmondhatnád, hogy ez nem teljesen egészséges, hogy nincs egy szabad percetek sem, és nem kellene mindig az anyuka közelében, vagy inkább felügyelete alatt eltölteni a szabad perceket. Elmondhatnád, úgy érzed, téged ez a helyzet frusztrál, anyósod közelében nem tudsz teljesen önmagad lenni, nem tudsz igazán kikapcsolódni, és átadni magad neki. Egy felnőtt férfinak ezt meg kell értenie.

Ruccanjatok ki gyakrabban, próbálj olyan programokat szervezni, ahova az anyuka nem mehet veletek, de nagyon csábító a férjed számára!

Csak türelem, nehéz menet lesz, ha húsz éven át nem sikerült, akkor ez a leválás hosszú-hosszú hónapokban mérhető. De kitartás!
Én szorítok neked: Facér Pasi

Ui. Ja, és hogy válaszoljak a kérdésedre, miszerint ki gondolkodik helyesen.

Természetesen a te álláspontod abszolut érthető, de meg lehet érteni a férjedet is, aki ragaszkodik az édesanyjához, aki felnevelte, és meg lehet érteni az anyósod is, aki szeretetre vágyik, amihez nincs más alanya, mint a te férjed. Ebben a történetben nincs jó vagy rossz szereplő, csak érző, kétségbeesett emberek, akik szeretnének, de nem tudják, hogyan kell "jól szeretni".