A sámánálmok a "nagy álmok" közé sorolhatóak. A nagy álmok erőteljesen megmaradnak bennünk, még évek múltán is fel tudjuk idézni őket. Különösen erősen érezzük, tudjuk, ha ezekre az álmainkra gondolunk, hogy a létünk szempontjából fontosak: jelentős dolgot, sorscsapásokat, nagy szerencsét jósoltak, figyelmeztettek minket valami igen fontos esemény bekövetkeztére.
Lásd erről a témáról részletesebben az Örök életű álmok című írást!
Ha a "nagy álmok" túllépnek a saját személyes életünk keretén, és az egész emberiség, univerzum sorsával kapcsolatban mutatnak meg jelentős dolgokat, akkor úgynevezett sámánálmokkal van dolgunk. Olykor-olykor tán mindnyájunkkal előfordul, hogy ilyen mélységű álmot látunk. Mindennapjainkban, a nappali tudatállapotunkban elveszítettük a világ egységben látásának képességét, ezzel szemben, amikor álmodunk, akkor kitágul a tudatunk, és oly dolgokról szerezhetünk tudomást, amelyet "álmunkban sem gondoltunk volna".
Valójában azonban ezekkel a mély-magas szellemi szférákkal való találkozás a mi világtörténelmi korszakunkban már mindig is csakis az erre érzékeny, erre kiválasztott emberek feladata. Azok az emberek, akiknek napjainkban dolguk van ezekkel a másvilágokkal igen gyakran álmodnak olyan szintű álmokat, amelyek túllépnek a saját egyéni életük keretein, és egész közösségek sorsával, jövőjével foglalatoskodnak.
Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell néznünk, kik is azok a sámánok!
Valaha, igen-igen régen, a mítoszi aranykor embere még kitágult, univerzális tudattal élt, számára nem létezett fenti világ - lenti világ, kinti, nappali tudat-világ és benti, álomvilág. Egyszerre gondolkozott a hétköznapi tudatával, és egyszerre volt képes együttgondolkozni a végtelen nagy szellemiséggel. Egyetlenegy világban élt, együttrezgett a létezéssel, zsigeri szintig tudta, élte az "Egy csodáját".
Később azonban a nagyagy és a fogalmi-tudatos gondolkodás fejlődésével csökkent az intuitív-ösztönös gondolkodás érzékenysége.
Az írásos történelem korának forrásai arról számolnak be, hogy a történelmi korokban már csak a jeleket értők szűkebb csoportja volt képes fenntartani a kapcsolatot a más-világgal, más világokkal. A jósokra, orvos-papokra, álomfejtőkre, sámánokra, táltosokra gondolunk itt. A közösségek megbecsült, kiemelt, fontos funkcióval bíró tagjai voltak. Olyannyira fontos volt a létük, hogy ha nem volt egy közösségnek valami balszerencse miatt sámánja, akkor "csinált" magának. Legalábbis ezzel magyarázzák a régészek, antropológusok azokat a koponyaleleteket, amelyek koponyalékelés nyomait őrzik magukon. Őseink kicsit megzavarták a normális agytevékenységet, a másképp-látás érdekében.