A kisöcsit nem kötelező szeretni

Milyen jelek mutatnak arra, hogy kamasz gyermekünk füves cigit szívott? Hogyan oszlassuk el a kicsi féltékenységét, ha kistestvére érkezik? Ajánlott-e egy elsős gyermeket még a napközi után, otthon is gyakoroltatni? Hagyjuk, hogy a kicsi simogassa magát unalmában, van inkább tereljük el a figyelmét? Benda Viktória gyermekpszichológus válaszol.

31 éves anyuka vagyok, egy öt- és egy hároméves kislányom van, harmadik babámmal harminc hetes terhes vagyok. Kislányaim egy óvodai csoportba járnak (a kicsi most kezdte). Tavaly és tavalyelőtt a nagyobbik lányom többnyire félnapos volt, mert már 3 éves kora óta nem alszik délután, és úgy látom, nem is igényli a szervezete a délutáni alvást, mert estig sem fárad el. A gondom is éppen ebből adódik. A pocaklakómra és a kisebbik lányomra való tekintettel (aki viszont nagy délutáni alvó) a férjemmel úgy döntöttünk, hogy mindketten egész naposak lesznek most szeptembertől.

A probléma, hogy az egész csoportban az én nagylányom az egyetlen, aki nem alszik, és szerintem annyira unatkozik az alatt a másfél-két óra alatt, hogy állandóan simogatja magát, magyarul önkielégítést végez, az ő szavaival élve "nyomkod". A jelenség tulajdonképpen már nem új, mert tavaly is észrevettem egyszer-kétszer, de miután többször elhoztuk őt ebéd után, itthon már lefoglalta magát, és nem volt "gond" vele. Most azonban már az óvónő szólt nekem, hogy minden nap, alvás alatt rendszeresen így foglalja el magát.

Több cikket is olvastam a neten a témában, mind egyetért abban, hogy ez teljesen normális dolog, és nem szabad megszidni, vagy tiltani tőle a gyereket. De úgy látom, itt már az óvónőt, illetve a közösséget zavarja (vagy legalábbis attól fél az óvónő, hogy talán a többiek utánozni fogják?). Azt is olvastam, hogy ez állítólag pótcselekvés, ami aztán eluralkodhat a gyereken, és akkor komolyabb baj is lehet belőle: magába fordul, csak ez érdekli, mindig ezt csinálja.

A problémám az, hogy hiába kérem az óvónőket, hogy próbálják meg az alvás idejére lefoglalni a kislányt, adjanak neki mesekönyvet - már az olvasással is próbálkozik - vagy valami olyan játékot, amivel elfoglalhatná magát. Azt mondják, nem lehet, mert akkor a többi gyerek is mással akarna foglalkozni, nem az alvással, úgyhogy senkivel nem tehetnek kivételt. Tehát 2 órán át kell nyitott szemmel feküdnie a lányomnak és a falat bámulnia.

Úgy érzem, hogy ha mindig hazahoznám ebéd után és itthon foglalná el magát akármivel, megszűnne ez a probléma, ezt viszont a kisebbik kislányom miatt is vonakodom megtenni, egyrészt most szokik be a csoportba, másrészt ő jó alvó, neki tökéletesen megfelel, ha csak délután megyünk értük.

Helyzetemből adódóan elméletileg megtehetném, hogy mindkettőjüket hazahozom ebéd után, csak attól tartok, hogy akkor novembertől lesznek problémák (ha a kicsi megszületik), mivel most délután a férjem hozza haza őket munka után, akkor meg nekem kellene délben, nyakamon a kicsivel. És ez még csak a technikai része a problémának.

Abban kérném a tanácsát, hogy mekkora jelentőségű ez a probléma, nem dimenzionálom-e túl, illetve mivel úgy látom, hogy az óvoda nem nagyon partner abban, hogy bentalvással valahogy megoldjuk a helyzetet (nem adnak neki elfoglaltságot), tanácsos lenne-e megtennem azt a lépést, hogy ebéd után elhozom őket, még ha ez a későbbiekre nézve nem túl jó megoldás is.

Én magam még a kislánnyal sem beszéltem a dologról, nem tudom, kellene-e, s ha igen, akkor hogyan. Megijeszteni sem akarom és megszidni sem. Amúgy ő egy rendkívül értelmes, viszont nagyon érzékeny, és bátortalan kislány.

És ezzel eljutottunk a másik problémához. Mint már mondtam, nagyon értelmes, okos, viszont rendkívül érzékeny kislány, és úgy látom, hogy a legkisebb kudarcélményt is nagyon nehezen dolgozza fel (pl. ha a társasjátékban nem ő nyer, vagy ha nem úgy sikerül valami nem túlzottan nagy horderejű dolog, ahogy ő elképzelte). Kérdésem lenne, hogy lehetne őt afelé terelni, hogy könnyebben megbarátkozzon a kudarcokkal?

Sajnos az óvódai kötelező alvás és az óvónők rugalmatlansága csak elmélyítheti a problémát...

A kisgyermekkori maszturbálás valóban természetes dolog. Még nincs szexuális töltete, egyszerűen csak kellemes érzést kelt a gyerekekben. Addig nem is nevezhető problémának, amíg a gyermeknek csak időnként - unalmában - jut eszébe, általában játékos formában. Ekkor még könnyen elterelhető a figyelme, ha alternatív elfoglaltságokat ajánlanak fel a szülők, óvónők, hamar meg is feledkezik erről a tevékenységről.

A délutáni alvások viszont rákényszerített unalmat jelentenek nagyobbik lánya számára, hiszen az ő szervezete nem igényli a kényszerpihenőket. Ilyenkor unaloműző játékba menekül: simogatni, "nyomkodni" kezdi magát, felfedezve az ezzel járó kellemes bizsergést okozó érzést.

Amint maszturbációja napi rutinná kezd válni, onnantól kezdve egyre nehezebben lesz elterelhető figyelme erről a tevékenységről, és egyéb helyzetekben (pl.esténként elalvás előtt) is rendszeresen megjelenhet.

Ráadásul lánya - ahogy írja - kissé bátortalan, nagyon érzékeny kislány. Rendszeres maszturbációja fokozhatja érzékenységét, magábafordulását.

Az óvónők együttműködésére sajnos nem tudnak számítani. Rossz belegondolni, hogy a napi 2 óra kényszerpihenő, az hetente 10 óra, havonta 40 óra semmittevés! Mennyi mindent tudna kislánya az értelmetlenül eltöltött, hosszú idő alatt csinálni... Tudom, hogy több szempontot kell mérlegelniük, gondolják át, hátha lehetséges megkímélni ettől a lányukat!

Ami levelének másik felét illeti: játsszanak sokat társasjátékot, ennek kapcsán lehet beszélgetni arról, hogy a szerencse forgandó, egyik alkalommal nyer, másik alkalommal veszít az ember. Az életben sem sikerülnek úgy a dolgok, amint az nekünk a legjobb lenne. Mondjanak neki példákat a saját életükből, meséljenek a saját tapasztalataikról. A gyerekek nagyon fogékonyak a szüleikkel történtekre!
Biztassák, bátorítsák őt továbbra is türelemmel!

Üdvözlettel: Benda Viktória