Sajnáltam az asszonyt, akivel tegnap ez megesett. Tudom, hogy nem ez az első, és nem is az utolsó, amikor a karácsonyt dömpingáruvá és multifogyasztássá degradálják a marketingesek. Tudtam, hogy most nagyon óvatosnak kell lennem. Mert érzem, a Nagy Karácsonyrabló Testvér engem is figyel. Minden óriásplakátról, minden újsághirdetésből és szórólapról rám mosolyog kajánul, és szinte már kiabál velem, zsarol, hogy adjam neki csendes kis karácsonyomat. De én nem adom. Azért se! A karácsonyt hagyja meg nekem! Nem hagyom, hogy elvegye tőlem a készülődés örömét, a szenteste illatait, az ünnep meghittségét. Hogy erős maradjak a karácsonyrablók kísértéseivel szemben, ilyenkor, adventkor vizuális mantrákat gyűjtök, és azokba burkolom be megmaradt fényes ünnepeim legszebbikét, hogy megóvjam a hideg tekintetű, illegális szívfoglalóktól.
A mantrázáshoz csak annyi kell, hogy az egyre divatosabbá váló "jaj, de elegem van már most a karácsonyból, csupa rohanás és tolongás" megnyilvánulásokat kerülöm, helyettük nyitott szemmel járok, és lesem a karácsony igazi arcát, a hétköznapi csodákat. Ha szelíden, szerényen rámmosolyog az üvöltő reklámok tövéből, akármennyire is sietek, időt szakítok rá, hogy megálljak mellette, megcsodáljam, átvegyem tőle nekem szánt ajándékait, és én is megajándékozzam egy mosollyal. Ha viszont nem jön velem szemben a multivásárlástól megváltó csoda, magam utazom hozzá képzeletben.