Színkód az otthonunkhoz

Vágólapra másolva!
A tavasz egy remek alkalom arra, hogy fessünk, tapétázzunk, vagy akár kicseréljük a burkolatokat. Lecserélhetjük a függönyeinket, beszerezhetünk egy-egy új ágytakarót vagy díszpárnát is. Ha bármi ilyesmin törjük a fejünket, érdemes előbb végiggondolnunk, hogy milyen színeket válasszunk, hisz azok segítségével is nagyon sokat lehet javítani - vagy esetleg rontani - lakásunk energiáin.
Vágólapra másolva!

Ha nagyon zárt az otthonunk keleti része, sokat javíthatunk rajta, ha az ott uralkodó Nap színeire festjük a falakat, vagy csak elhelyezünk néhány narancs vagy aranyszínű dísztárgyat. A lakás északnyugati részében érdemes minél nagyobb arányban használni a Hold színeit, főleg akkor, ha ez a terület, szűkös, ablaktalan, és ha szeretnénk, hogy rendben legyenek az emberi kapcsolataink. Nagyon fontos, hogy északon megjelenjen valahogy a zöld, a Merkúr színe. Ez a bolygó és égtáj lehet ugyanis felelős a pénzügyeinkért, felfogó- és kommunikációs képességünkért.

Nézzük meg azt is, hogy pszichológiai hatásuk alapján mely színek kedvezőek az egyes helyiségekben!

Hálószoba

A hálószobában a zöld és a kék világos árnyalatai nyugtatóak, hűsítőek, a világos földszínek pedig a védettség érzetét keltik, ezáltal szintén nyugtatnak és felkészítenek a nyugodt alvásra. Nagyon kedvezőtlenek itt a tűz színei: a piros árnyalatai, valamint a nagyon erős és vad színek, melyek izgatóan hatnak ránk, s így hátráltatják a pihenést.

Nappali

A nappali színeivel bánhatunk bátrabban, különösen akkor, ha nem itt szoktunk aludni. A narancs inspiráló és életre kelt, a földszínek és a fehér táplál és véd, a sokszínűség pedig érzelmeket és változatosságot közvetít.

Konyha

A konyhába elsősorban a rózsa árnyalatait és a meleg színeket ajánljuk, amelyek kedvező energiával látják el az ételeket és meghozzák az étvágyat. A fehér erősíti a szakácsnő tiszta tudatát. A hideg, fémes színek elveszik az étvágyat, ezért konyhába nem ajánlottak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!