Fizikai bántalmazás a párkapcsolatban

A biztonságot kereső nő: bizarr, de így van: ezt szokta meg, fél egy másik élettől.
A vak: nem látja, nem tudja, hogy áldozat.
A magát értéktelennek tartó: "Soha senki más nem fog szeretni."
A hibásan magát okoló: "Megérdemeltem."
A menedzser: "Meg tudom akadályozni, hogy ismét megtörténjen."
A naiv, hiszékeny: "Megbánta, és nem fogja többé megtenni."
Az álomvilágban élő nő: "De szeretem."
A mártír: "A gyerekeket nem bántja; ha bántaná őket, otthagynám."
A kiszolgáltatott: "Nem tudom fenntartani magam és a gyerekeket egyedül."

A biztonságot kereső nő azért marad egy olyan kapcsolatban, ahol párja bántalmazza, mert ezt szokta meg. Ez az az állapot, amit a legkevesebben értenek meg. Talán konkrét példán keresztül érthetőbb. Vannak nők, akik pl. alkoholistához mennek feleségül, mert apjuk is alkoholista volt; sőt, esetleg válás és újra férjhez menés esetében ismét alkoholistát választanak. Egy terápiás csoport résztvevője mesélte, hogy négyszer ment férjhez, és mind a négyszer egy iszákos férfihez. Közben volt normális életű udvarlója is, de ahhoz nem ment férjhez, maga sem tudta megmagyarázni, miért. Kiderült, hogy apja alkoholista volt, és úgy nőtt fel, hogy megtanult együtt élni az alkoholizmus diszfunkciójával. Anyjától vette a mintát, hogy hogyan kell egy alkoholista feleségeként élni, együtt élni a problémával, és ez az életforma lett a "családias" számára. Hogy van másik élet, azt tudja, de ismeretlen számára, tehát fél tőle.

A "vak" nő nincs is tudatában annak, hogy fizikai bántalmazás áldozata. Természetesnek tűnhet a kívülállók számára, ő azonban nem tartja annak magát. Szintén terápiás csoportok tapasztalatai, hogy vannak nők, akiknek, amikor végső megoldásként felajánlják a bántalmazott nők számára létesített menhelyeket, otthonokat, értetlenül fogadják: De hiszen az a hely bántalmazott nők számára van! Ezek a nők nem tudják, vagy nem akarják a "bántalmazott" céduláját ragasztani magukra.

A magát értéktelennek tartó nő úgy érzi, nem érdemli meg a szeretetet és boldogságot. Hogy ezek az érzései még jobban elmélyüljenek, a fizikailag bántalmazó párja a lelki bántalmazás eszköztárát is beveti. Általában a megalázással machinál: "Buta vagy", "Mindenki láthatja, hogy hülye vagy!", "Senki más nem bírna elviselni, csak én", "Egyedül soha nem boldogulnál", "Nagy szerencséd van velem!" stb. Egy olyan nő esetében, aki amúgy sem erős önbecsülését illetően, ezek a rendszeres és folyamatos üzenetek a saját magáról alkotott kép részévé válnak. A rosszindulatú megjegyzések tehát beteljesülő próféciákká válnak: a nő úgy él, amilyennek látja magát.

A "Megérdemeltem, igyekezni fogok, hogy többé ne hibázzak" - mentalitással bíró nő esetében gyenge önbecsülésről és túlzott önhibáztatásról beszélhetünk. Sok nő önmagát hibáztatja azért, hogy párja megütötte, sok esetben el is hiszik, hogy megérdemelten kapták a büntetést. Ezt megerősítheti a bántalmazó szóbeli üzenete, pl. "ha megtanulnád, hogy mit kell tenni, nem lennék rákényszerítve arra, hogy megüsselek". Vannak bántalmazók, akik saját diszfunkcionális életüket próbálják ellenőrzés alatt tartani úgy, hogy megszállottan ragaszkodnak a környezetükben lévő rendhez. A bántalmazó ezen típusát mutatta be az Egy ágyban az ellenséggel című film, ahol a férj mindig megverte a feleségét, ha a fürdőszobai törülközők és a konyhaszekrény tartalma nem álltak katonás rendben. A sokáig ilyen körülmények közt élő nők egy idő után elhiszik, hogy ha "jók lesznek", nem fogják őket bántani többé, és hogy tényleg meg kell tanulniuk jobb feleségnek, háziasszonynak lenniük.