Nem hagyják, hogy a saját életem éljem

Kedves Levélíró,

Igénye a saját életre teljes mértékben megfelel életkorának. Az egy másik kérdés, hogy mit is érez valaki a "saját" életének, hogy mennyi ebben a szülőkkel való - akár nem is teljesen tudatos - szembefordulás és mennyi a valódi önállóságra való törekvés. A kettő sokszor alig választható el egymástól. Nemegyszer látni, ahogyan a család tiltakozásával szinte beleviszi felnőtt gyerekét olyan döntésekbe, amelyet magától esetleg nem is érezne annyira fontosnak vagy sürgetőnek.

A hétköznapi életben, amikor azt mondjuk: szeretem őt - akkor általában nem vizsgáljuk tovább, mit is jelent ez, milyen összetevőkből is áll össze az az érzés, amit így nevezünk. Úgy érezzük, elégséges magyarázat a szeretés érzése. Konfliktust okozó esetekben mégis érdemes egy kicsit felbontani ezt az egységesnek látszó érzelmet.

Ön is említi, hogy képzettségük között jelentős különbség van, ami pályafutásuk során feltehetően további különbségeket fog előidézni a munkalehetőségekben, presztízsben, jövedelemben és talán a kívánatosnak tartott életformában is. Kérdés, hogy az Ön képzeletében hogyan élnek ezek a különbségek.

Írja, hogy ritkán találkoznak - ezek szerint kevés alkalma van arra, hogy az együttélés vagy legalább a jelentős közös élmények szintjén ismerje meg partnerét. Mindezek persze nem zárják ki egymásra találásukat, de sok bizonytalansági tényezőt visznek a kapcsolatba, amelyek főként hosszú távon válhatnak akadályokká.

Üdvözlettel,
dr. Lust Iván