Úton az első szeretkezés felé

Vágólapra másolva!
Az Orgazmus Service trénerei, dr. Tóth Emese és Lengyel Sándor az olvasók szexuális problémáira válaszolnak. Többek között olyan témákról írnak, hogy összefügg-e az élvezeti szerek használata a merevedési zavarokkal, hogy van-e a női orgazmusnak kézzelfogható jele a partner számára vagy hogy hogyan "vészeljük" át az első szeretkezéseket.
Vágólapra másolva!

A női orgazmusnak van valami kézzelfogható jele, amelyből a partner is egyértelműen tudja, hogy bekövetkezett?

Az izgalmi állapotnak vannak, az orgazmust viszont meg lehet játszani. Azért, mert sokféle módon és erősségben átélhető, ezért nem mindig érezhető a partner számára. A speciálisan érzékeny partner vagy a felkészített szakértő viszont pontosan meg tudja mondani, hogy volt-e, és ha igen, akkor milyen volt.

* * *

Olvastam az Orgazmus Service-ről, nagyon jónak tartom, hogy végre ilyen is van. Biztosan nem lenne ennyi rosszkedvű, agresszív és frusztrált ember, ha több örömben lenne részük. Én sajnos úgy éltem le 50 évet, hogy nem sikerült rendeznem a problémáimat, pedig az eltelt 30 év alatt jó néhány pszichológust elfogyasztottam.

Akkor hagytam abba a velük való kísérletezést, amikor az egyik pszichiáter főorvos a következőket mondta: "Asszonyom, mit akar, a nők 80%-a úgy éli le az életét, hogy nincs orgazmusa." És ez az ember orvosnak, sőt, lélekgyógyásznak mondja magát!!!

Nem jelent akadályt a kor. A szervezet természetes módon lassabban reagál, mint fiatal korban és az eredmény is különbözni fog attól, ami korábban létrejöhet, ám a célok sem pontosan ugyanazok, mint korábban. A tapasztaltabb, érettebb ember pontosabban képes kitalálni és megélni vágyait már a fantáziájában is. Reálisabban látja a saját lehetőségeit és azt, hogy mire lenne még szüksége. Az emberek idősebb korban már nem fecsérlik el az időt arra, hogy idő előtt feladják, hogy félnek elérni az eredményt, előre akarják tudni, hogy hogyan lesz, biztosra akarnak menni. Jobban megértik, hogy csak munka árán teljesülnek a vágyak, és valóban képesek örülni annak, ha ez bekövetkezik. Több a türelem és alaposabb a megvalósítás. Nem az számít elsősorban, hogy mennyi időbe kerül, elég csalódás volt már, hogy a fontos dolgokra ne sajnáljuk az időt.

* * *

Én egy 20 éves srác vagyok, akinek van egy majdnem 18 éves barátnője. Most újévkor úgy döntöttünk, hogy szeretkezünk, és meg is történt. A baj az volt, hogy neki nagyon fájt, hiszen az első alkalom volt - neki is és nekem is - , és vérzett is, ami természetes. Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan tudnám bátorítani a barátnőmet, hogy újra megpróbáljuk, hiszen most nagyon meg van ijedve. Hogyan tudnám könnyebbé tenni számára a kezdeti közösülést?

A barátnődnek kell egy kis pihenés, addig pettingeljetek intenzíven. Te azon legyél, hogy minél hamarabb újra legyen aktus is. Az ujjaddal izgathatod, megtalálhatod, hogy hol fáj, vagy fáj-e még és felizgathatod. Ha nem eléggé nedvesedik, akkor használjatok síkosító zselét (szexshopból). Amikor benyomulsz, tartsd a csípődet és ő mozgassa és engedje beljebb, amíg meg nem szokja. Utána menj mélyebbre, és mozogj gyorsabban, ha lehet. Gumit lehetőleg ne használjatok, de más módon védekezzetek. 1-2 hét alatt kialakul a megfelelő érzékenység, és sok öröm ér benneteket együtt. Ha szükséges, a barátnődnek vehettek egy kisebb élethű tapintású műpéniszt, amivel együtt is és nyugodtabban egyedül is gyakorlatozhat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!