Úton az első szeretkezés felé

Vágólapra másolva!
Az Orgazmus Service trénerei, dr. Tóth Emese és Lengyel Sándor az olvasók szexuális problémáira válaszolnak. Többek között olyan témákról írnak, hogy összefügg-e az élvezeti szerek használata a merevedési zavarokkal, hogy van-e a női orgazmusnak kézzelfogható jele a partner számára vagy hogy hogyan "vészeljük" át az első szeretkezéseket.
Vágólapra másolva!

A menyasszonyommal öt éve vagyunk együtt. Nagyon szeretem, és szeretném feleségül venni. Neki nem volt előttem sem szexuális, sem hosszú távú kapcsolata. Ő 23 éves, én két évvel vagyok idősebb nála.

Olykor említést tesz arról, hogy a szexet másik férfival is kipróbálná. Nem merem elengedni, mert attól tartok, hogy nem látnám többé! Ugyanakkor elengedném, mert nagyon szeretem. Úgy gondolom, hogy még kéne élnie! Mit tenne a helyemben?

Ha nem egyezik bele, akkor is történhet olyan, amit előre nem beszéltek meg. Nincs jelentősége annak, hogy Ön vagy én mit tartok jónak, és nem tudjuk, hogy a fantázia valóban meg fog-e valósulni, ha beleegyezik. Azt érdemes elfogadni, hogy az együttélés nem rabokat kell hogy jelentsen, hanem szabad embereket, akik maguk döntik el, hogy mit cselekszenek. Csak segíteni lehet egymást, gátolni nem érdemes. Lehet azonban együtt is megvalósítani egymás vágyait. Kereshetnek partnert vagy partnereket párban is, vannak ilyen klubok is - swinger kluboknak hívják őket -, ahol semmi sem kötelező, de mindent lehet, ami másnak is jó. Vegyenek párkereső és szexlapokat, ott hirdetnek.

* * *

Korai magömlésben szenvedek. 23 éves vagyok, és van egy kedves barátnőm is. Szeretjük egymást. Én sajnos hüvelyben csupán 10-15 mp-et tudok eltölteni, de van, hogy már az előjátéknál elsülök. Ha egy kicsit iszom, akkor később megyek el. Önkielégítésnél sincs nagy problémám. Eddig már sok helyre fordultam, hogy segítsenek rajtam. Igazán mindent megtettem, amit mondtak. Gyakoroltam az elszorítást, hozzáolvastam, relaxáltam, és sportolok is. Talán túl érzékeny a bőröm. Felírták nekem a lidocaint is, de semmi javulás nem lett. El vagyok keseredve. Tudom, hogy a barátnőmnek sem elegendő így. Miért nem javulok?

Az orvosi gyakorlatban általában nyugtatókat, kedélyjavítót, az említett elszorítást, gyulladásos góc keresését és kezelését az ivarszervi régióban és esetenként lidocainos érzéstelenítést próbálnak ki. Sokan a pszichoterápiát részesítik előnyben. Saját gyakorlatunk más, mivel az említett módokat elavultnak tartjuk. A gyakorlat sem igazolta hatékonyságukat. A pénisz bármivel való kenegetése például nem használ, emellett a normális szexuális életet is megakadályozza. Ha egy egészséges ember rendszeresen kenné magát például Lidocainnal, csökkentve az érzékenységet a makkon, idővel romlana a teljesítménye és a szer elhagyása után is nehezen állna vissza a normális működés. Egyértelmű ez akkor is, ha a gumival történő szeretkezés hasonló hatására gondolunk.

Az elszorítás pedig az egészséges ember játéka lehet, de nem minden alkalommal. Neki menni fog. Egy korai magömlésnél azonban nem sikerülhet, nem is szokott. A hiba ugyanis nem a péniszben van, mint ahogy urológusok rendre nem találnak benne hibát. Eredmény a péniszben csak akkor lesz, ha ez a javítás a szexualitással foglalkozik azon a nagy területen belül is. Ez speciális felkészültségű szakemberrel lehetséges csupán.

Üdv,
Tóth Emese

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!