Az utóbbi évtizedekben újra meg újra felbukkant egy ügy, amely a világ minden táján mindkét nem képviselőit foglalkoztatja: hogyan élnek azok a nők, akik egyaránt akarnak karriert és családot? A nők magukon érzik ezt a kettős terhelést, a férfiak a család békéjét féltik. A nyugati típusú társadalmakban hosszú idő óta kísérleteznek olyan munkaügyi rendszerek kialakításával, amelyek elősegítenék a megoldást. De vajon Magyarországon, ebben a hagyományosan férfiközpontú világban sikerül-e, sikerült-e feloldani az ellentmondást?
A Mindentudás Egyeteme március 29-i klubjának résztvevői közül két kutató, Nagy Beáta és Bálint Zsuzsa évek óta tanulmányozza, hogy a magyarországi gazdaságban milyen módon nyilvánul meg a férfiak és nők esélyeinek egyenlősége. A már a 90-es évektől meghonosodott nagyvállalatok, multinacionális cégek jól példázzák a magyar társadalomra jellemző viszonyrendszereket.
Nagy Beáta a gazdaságilag fejlett országok vállalati politikáját hasonlítja össze a magyar helyzettel. Nyugat-Európában a munkaerő-piacon évek óta sokkal nagyobb a nők aránya, mint idehaza. Ennek már két teljesen nyilvánvaló eredménye is van: egyrészt sokkal több a vezető pozícióban lévő nő, másrészt - ami talán még fontosabb és számunkra igencsak tanulságos - nyílt vitát lehet folytatni a nők helyzetéről. Bár másutt is létezik az üvegplafon, az a bizonyos láthatatlan határ, amibe a ranglétrán felfelé törekvő nő beleütközik, Magyarországon ez szinte áthatolhatatlan. Ha azonban társadalmi szinten tudatosítjuk a problémát, talán mégiscsak le lehet bontani ezt a falat.
Bálint Zsuzsa azt vizsgálja, hogy a magyarországi vezetőrétegben hogyan oszlik meg a férfiak és nők aránya. Az eredmény bizony elég elszomorító. Nálunk talán még Nyugat-Európánál és az Egyesült Államoknál is hangsúlyozottabban működik az ún. piramiselv: míg viszonylag sok nő dolgozik gazdasági középvezetőként, a felső vezetésben már jóval kevesebben vannak - és a piramis csúcsán, igazán kiemelt pozícióban már alig találunk nőket, noha szakmai képzettségük alapján itt is ugyanolyan arányban kellene szerepelniük, mint a kevésbé fontos munkakörökben.
Ez a helyzet nyilván nem független attól, hogy a nőknek kettős szerepet kell játszaniuk; ők nemcsak a munkahelyen teljesítenek, hanem a családban is. A munka és magánélet összeegyeztetésének lehetőségeivel foglalkozik Tóth Herta és Svastics Carmen. Egy nagyvállalatnál készült felmérés szerint a férfiak és a nők körülbelül ugyanannyi időt töltenek a munkahelyükön - de míg a férfiak számára a fennmaradó idő szabadidőt jelent, amikor kedvük szerint áldozhatnak a sportnak vagy kultúrának, addig a nők többségének ez csak a második műszak: kezdődhet a bevásárlás, a házimunka, a gyereknevelés. A dolgozó férfi válláról leveszi a terhet a többnyire szintén dolgozó élettárs. A helyzet a felsővezetők körében változik csak - a jobb anyagi körülmények nyilván lehetővé teszik mindkét fél számára az önálló programokat. Bizonyos munkahelyeken, vállalatoknál igyekeznek bevezetni olyan eljárásokat, amelyek megkönnyíthetnék a nők dolgát. Bár az otthon végezhető távmunka vagy a részmunkaidő sok esetben megoldás lenne, a nők java része mégis vonakodva vállalkozik erre, hiszen ez a szakmai előrelépés akadálya lehet.
Az átalakuláshoz hosszú évek kitartó munkájára és a közfelfogás gyökeres megváltoztatására van szükség. Ráadásul - állítja mindkét előadó - nemcsak a munkahelyen, a családban is támogatni kell azokat az anyákat és feleségeket, akik megpróbálják ezt a kettős életet összehangolni. Mert a fordulatra nyilvánvalóan szükség van, a terhet nem lehet következmények nélkül sokáig hordani.
Pap Vera-Ágnes