Kihajtás a szerelmi zsákutcából

Leszámítva néhány magányra született embert, mindannyian vágyunk a Társra. Álmodozunk, tervezgetünk, próbálkozunk - legtöbben sikerrel. Ám amikor már nyakig vagyunk egy kapcsolatban, akkor derül ki, hogy mintha idegen erők munkálnának bennünk, akaratunk ellenére öljük, romboljuk a kapcsolatot, gyűlölködünk, követelődzünk, elhidegülünk, szétválunk, belehalunk - a szeretet nevében. A gyermekkor, korábbi kötődési tapasztalataink, mint időzített bombák aktiválódnak bennünk, amint egy felnőtt-típusú kapcsolatba lépünk.

A példákból is látható, hogy az önértékelés mennyire összefügg azzal, mit gondolunk a kapcsolatról. Aki titkon attól fél, hogy nem szerethető, az kiélezetten fogékony lesz minden olyan jelzésre, amiből erre tud következtetni. Innen ered a féltékenység, az egyedülléttől vagy a másik elvesztésétől való félelem. Ez a félelem gyakran haragot szül, hisz a másik viselkedése, távolléte okozza a szorongást. Míg a biztonságosan kötődő emberek érzései áthidalják a téri-idői távolságokat, addig a szeretetben bizonytalan embereknél a másik távollétében a szeretet érzése fokozatosan elhalványul, és ez szorongást kelt. Ez pedig haragot.

"nem vagyok fontos neki, mert nem inkább velem akar lenni."
"ha szeret, akkor velem van. Mivel nincs velem, ezért nem szeret".
"Ha nem velem van, attól még szerethet." Azért van a barátaival, mert ez jó neki. Én szeretem őt, és azt szeretném, hogy neki jó legyen."

Szendi Gábor