Az életterv abból születik, ami hiedelmeket átveszünk magunkra nézve szüleinktől, vagy más fontos személyektől. Az emberek vagy egy az egyben átveszik, amit szüleik hisznek róluk, vagy kénytelenek védekező fantáziákat kialakítani szüleik sötét jóslataival szemben.
Az életterv olyan jövőfantázia, amelyben szinte a bizonyosság erejével tudjuk, érezzük, hogy mi valami fontos (vagy éppen jelentéktelen) emberek leszünk. Ez olyasmi, mint amikor térképen megmutatják, hogy hova kell eljutni, aztán ki-ki nekiindul az odavezető útnak.
Abraham Lincoln gyilkosa, John Wilkes Booth egész életében arra készült, hogy valami nagy tettet hajt végre, mert anyja születése után a kandalló lángjában a "haza" szót vélte felvillanni. Freud azért volt annyira magabiztos abban, hogy neki zseninek kell lennie, mert szó szerint burokban született. Ady azért hitte, hogy ő a nemzet vátesze, mert hat ujjal született, mint az Árpád-házi királyok. A különös jelek nem különös embereket, hanem különös hiteket teremtenek. És ebből lesz a különös jövő.
David P. Phillips és munkatársai 1993-ban azt vizsgálták, hogyan befolyásolja az Amerikában élő kínaiak életkilátásait a "fehér" amerikaiakhoz képest a kínai horoszkóp által jósolt betegség. A kínai horoszkóp bizonyos évekhez bizonyos betegségeket rendel, és akik abban a betegségben betegedtek meg, amit a horoszkóp "elrendelt", szignifikánsan rövidebb ideig éltek. Például a horoszkóp szerint a Föld évében születettek hajlamosabbak tumoros megbetegedésekre. A szerzők 3041 nyirokrendszert érintő daganatos betegségben elhunyt amerikai kínait azonosítottak. Azok a kínaiak, akik a nyirokrendszer rákos megbetegedésében szenvedtek és a Föld évében születtek, átlagosan 59,7 évet éltek, míg, akik más évben születtek, azok átlagosan 63,6 évet éltek. Hasonlóan, akik a Fém évében születtek, és különféle légzőszervi betegségekre voltak hajlamosak a horoszkóp szerint, átlagosan 66,9 évet éltek, míg, akik nem a Fém évében születtek, azok átlagosan 71,9 évet éltek. A fehér amerikaiak közt ilyen különbség nem volt.
A jövőt már ma kell elkezdeni
Ami nem valósult még meg, ami nem történt még meg, az nem létezik. Következésképen a "jövőt", vagyis hogy mi történik holnap, holnapután, és jövőre, azt a mi döntéseink és cselekedeteink fogják meghatározni.
De ha ez ilyen egyszerű, miért nem képzelünk magunknak fényes jövőt? Sikert és boldogságot? Ha csak ezen múlik? Az emberek többsége mégsem mer magának sikert és boldogságot képzelni, mert úgy érzi, az neki nem jár. Nem sikerülhet. Hiszen ő átlagos, közönséges, unalmas.
A "jövőbe" részletesen kivetítjük, mit hiszünk magunkról, mit várunk magunktól, mit várunk az Élettől. Aztán a "jövő" visszaigazolja. És mi megnyugszunk. Beletörődünk sorsunkba, mintha nem mi magunk teremtettük volna. Aki fél a kihívásoktól, az kerülni fogja őket. Így aztán élete valóban úgy alakul, ahogy képzelte, és akkor beigazolva látja, hogy jól gondolta. Úgy hiszi, ő előre látta a jövőt. Valójában ő teremtette ezt a jövőt.
Mondjuk, valaki azt gondolja magáról, hogy ő nem elég vonzó. Vagy netán egyenesen csúnya. Tehát senkinek nem tetszhet. Ekkor reménykedve olyan jövőt képzel, hogy talán majd jön Akárki és elveszi őt. Így aztán fejest ugrik az első adandó kapcsolatba, félelmeitől vezérelve gyorsan megházasodik, és jó esélye van arra, hogy egy nap arra ébred, nem boldog. Akkor azzal vigasztalja magát, hogy ez még mindig jobb, mint a magány. De esetleg élete egyre elviselhetetlenebb, innentől mindenki fantáziájára bízom, mi mindent tehet egy boldogtalan ember. De egy biztos. Hinni fog abban, hogy az ő életét a csúnyasága tette tönkre.
Tényleg az tette tönkre? Nem, hanem a jelenben megélt félelmei. Hogy csúnyának hitte magát, és csúnyaként viselkedett. Ettől olyan férfit vonzott magához, aki önmagáról ugyancsak azt gondolta, hogy neki csak "csúnya" juthat. És a későbbiekben kölcsönösen bosszút álltak egymáson, amiért nekik csak a másik "jutott".
Meg akarja ön változtatni a jövőt? A jövő nem létezik. Csak a jelent lehet megváltoztatni, és az fogja megváltoztatni a "jövőt".
Szendi Gábor